Hosszú Katinka: Shane nélkül nem lenne ez a két arany

Hosszú Katinka: Shane nélkül nem lenne ez a két arany

2016. 08. 09.
Megosztás

Hosszú Katinka eddig verhetetlen Rióban: a magyar úszókiválóság előbb 400 m vegyesen lett olimpiai bajnok, majd helyi idő szerint tegnap este 100 m háton is – utóbbi fináléja után beszélgettünk vele.

„Része volt a taktikának a forduló, beszéltünk erről Shane-nel, a középdöntő után az volt a nagy hibám – fogalmazott széles mosollyal az arcán Hosszú Katinka a mob.hu-nak. – A kidelfinezés nagy erősségem, de nem használtam ki eddig. Tudtam, hogy ez még bennem van, van plusz a döntőre. Próbáltam a saját pályámra koncentrálni, tényleg sikerült mindent úgy összeraknom, ahogy szerettem volna.”

Katinka 400 m vegyesen elképesztő úszással,Je Siven világrekordját több mint két másodperccel megdöntve lett aranyérmes – bár ez utóbbit azért sejteni lehetett…

„Mindennek megvan a maga szépsége, ez benne a különleges, hogy a 400 m vegyest favoritként, nagyobb verseny nélkül sikerült megnyernem. Mindig arról álmodtam, hogy úgy nyerjek olimpiai döntőt, mint Egerszegi Krisztina, amikor 50 méter van hátra, már biztos a győzelem – folytatta kétszeres bajnokunk, majd áttért a 100 m hát döntőjére. – Ez nem olyan, mint egy 400 vegyes, hiszen nincs idő korrigálni, minden apró momentum számít. Reméltem, hogy dobogós leszek, de nem gondoltam volna, hogy aranyérmet nyerek.”

„Nagyon élvezem az olimpiát és a versenyzést itt Rióban. Mindig van valamit változtatni, vannak új kihívások, amit nagyon szeretek – foglalta össze eddigi érzéseit Rióval kapcsolatban Hosszú Katinka. – Ma úgy éreztem, hogy élvezem a versenyt, a legjobbamat hozom, és ezt nagyszerű volt látni. Imádok Shane-nel együtt dolgozni, ha ő nem lenne, nem lenne ez a két arany. Még nem tudom, mi lesz holnap. Úgy érzem, nagyon jól ment, a vegyes délelőtt, de éreztem a 100 hátat, bennem volt, szinte lemerevedtem.”

Katinka után párja és edzője, Shane Tusup is nyilatkozott a mob.hu-nak, és elmondta: extázisban volt a 100 m hát döntője alatt, az aranyérem pedig sokkolta – no persze a lehető legjobb értelemben.

„Fáradt vagyok, nincs hangom, de fantasztikusan érzem magam – vágott bele Shane Tusup. – Rengeteg feladat vár még ránk, egyik futam követi a másikat, megpróbálunk sodródni az árral. Kazanyban annyira izgatottak voltunk mindketten a világcsúcs miatt, hogy aludni sem tudtunk, emiatt romlott a teljesítmény – ezt a hibát nem akarjuk még egyszer elkövetni. Pezsgőzni és ünnepelni egyelőre nincs időnk, majd ha vége az olimpiának, akkor fogjuk igazán felfogni, mi is történt itt Rióban.”

„Mindig az a kifogásom a medence széli őrjöngésemre, hogy ha ezzel egy picit is tudok segíteni Katinkának, ha egy kevés plusz energiát is adok neki, akkor már megérte. Hangom az nincs, szinte vért köpök, de megéri. Ez része a sportnak, amit élvezni kell, felpörgeti az embereket, és ettől jól érzik magukat. Mi jól szórakozunk úszás közben, ezért kelünk minden reggel nagyon korán, edzünk hat órát, hogy aztán este még egyszer a medencébe ugorjunk. Szoktam mondani Katinkának, hogy akkor most ússzon jobbat nálam, döntse meg az én csúcsomat, hadd javuljon a családi rekord. Megpróbálunk minden futamot megnyerni itt Rióban, mindig úgy állunk oda a rajtkőre, hogy győzni akarunk és világcsúcsot dönteni. Azt szeretném, hogy kiélvezzük a hátralévő versenyeket!”

(Ilku Miklós jelenti Rióból, fotók: MOB/Szalmás Péter)