Hungarian GP: Babos Tímea bejutott a negyeddöntőbe

Hungarian GP: Babos Tímea bejutott a negyeddöntőbe

2013. 07. 11.
Megosztás

Babos Tímea csaknem két és fél órás csatában jutott be a negyeddöntőbe a 235 ezer dollár összdíjazású Hungarian GP női tenisztornán.

A budapesti Római Teniszakadémián zajló verseny legelőkelőbben jegyzett hazai játékosa - aki 115. a világranglistán - a szerb Aleksandra Krunic (148.) után, a nyolcaddöntőben a 7. helyen kiemelt spanyol Maria Teresa Torro-Florral (71.) találkozott.

Babos Tímea győzött a spanyol María Teresa Torró Flor elleni mérkőzésén a Hungarian Grand Prix 2013 nemzetközi teniszverseny nyolcaddöntőjében a Római Teniszakadémián 2013. július 10-én. MTI Fotó: Földi Imre A galéria megtekintéséhez kattintson ide
Ez a meccs nem kezdődött olyan simán (4:0), mint Krunic ellen, sőt, bő fél óra alatt a keményen ütő riválisé lett 6:1-gyel. A folytatásban a soproni játékos a legjobbkor, 5:4-es vezetésnél vette el a spanyol adogatását, ezzel kiegyenlített.

A mindent eldöntő harmadik felvonásban a 20 éves magyar kétszer is brékhátrányba került, mégis kiharcolta a rövidítést, amelyben végül ő kerekedett felül.

„Az első szettben túl jó volt az ellenfél, a másodikban csak a saját szervámra figyeltem, és szerencsére rontott párat a spanyol, aztán a harmadikban visszajöttem a brékhátrányból, működött a fonák egyenes, nagyon boldog vagyok, hogy a családom előtt továbbjutottam” - mondta a 2 óra 23 perces mérkőzés után, hozzátéve: a győzelemmel szerzett világranglistapontokkal már biztos, hogy főtáblás lesz az augusztus végi US Openen, az év utolsó Grand Slam-tornáján.

A centerpálya következő mérkőzésén a szabadkártyával indult Bukta Ágnes (433.) a harmadikként rangsorolt román Simona Haleppel (30.) csapott össze.
A román a papírformának megfelelően sima, 6:1, 6:1-es győzelmet aratott a magyar teniszező ellen.
Buktán semmiféle nyomás nem volt, bátran játszhatott, és ütött is néhány szépet, de összességében egy pillanatig sem forgott veszélyben a román lány győzelme. Halep a negyeddöntőben is magyar játékossal, nevezetesen Babos Tímeával találkozik.

WTA-TORNA, BUDAPEST (235 000 dollár, salak)

EGYES, 2. FORDULÓ
Halep (román, 3.)–Bukta (magyar) 6:1, 6:1
Babos (magyar)–Torró-Flor (spanyol, 7.) 1:6, 6:4, 7:6
Beck (német, 4.)–Hradecká (cseh) 6:3, 6:3
Meusburger (osztrák)–Larsson (svéd, 5.) 3:6, 6:4, 6:4

PÁROS, 1. FORDULÓ
Lucie Hradecká, Andrea Hlavácková (cseh, 1.)–Barzó Lilla, Gálfi Dalma (magyar) 6:3, 6:

A csütörtöki program itt megtekinthető.

(Forrás: MTI)