Kedden a tollaslabdázók meneteltek tovább, egy 6. hellyel az úszók is bemutatkoztak Bakuban

Húsz év után ismét lehet magyar tollaslabdázó az olimpián

2016. 03. 06.
Megosztás
Kisteleki Hannának nagy pofon volt, hogy a kazanyi világbajnokságra nem utazhatott el; most abban bízik, hogy az Eb-n nyújtott játékával ott lehet a riói keretben. Sárosi Laura sérülten is járja a kvalifikációs versenyeket, hiszen jelenleg kijutó helyen áll. Törös Károly két úszó tanítványa is harcol az olimpiai kijutásért. Dr. Kollár Lajos nem csak a sportolóinknak, de a helyszínre érkező szurkolóknak is jó tanácsokat ad, hogy mire figyeljenek oda.
Minderről bővebben az Út Rióba 32. adásában láthat-hallhat az M4 Sporton március 7-én, hétfőn este 20.15-től.
A Kisteleki família a magyar női vízilabda egyik biztos támpontja, hiszen a családból 3 lány is erősítette a klubokat és a válogatottat. Dóra két olimpián vett részt, míg Hanna Londonban negyedik helyet szerzett a csapattal és most friss Európa-bajnokként már Rióra készül. Kisteleki István, egykori labdarúgónk lányai közül először Dóra szeretett bele a sportágba, majd követte őt Orsi. Hannának már csak követnie kellett a nővéreit. Bár volt időszak, hogy mindhárman pólóztak, ugyanabban a csapatban viszont csak mindig ketten-ketten játszottak. Hanna a napokban tölti be a 25. születésnapját. Egy csodálatos előajándékot már kapott, de egy utóajándéknak is nagyon örülne.
„Sokan mondják tollasozni mindenki tud. A Balaton partján, az utcán, sokan felállítják a hálót nyáron és akkor ők azt mondják, tollasoznak. De ez nem ugyanaz. Ezt nem lehet összehasonlítani a teremben játszott profi tollaslabdával" - véli Sárosi Laura, aki óvodás korában azért kezdett el tollasozni, mert a testvérei is kipróbálták ezt a sportágat. És ha már ők ütőt ragadtak, neki is meg kellett ismerkednie vele.

„Az én erősségem az állóképességem. Én inkább azokat a játékosokat szeretem, akik mondjuk ugyanolyanok mint én. Tehát nem a támadó, hanem ugyanaz a védekező. Akkor hosszú labdamenetek vannak és nekem is az a játék sokkal jobban fekszik.”

Laura célja, hogy kijusson a riói olimpiára. Hogy ez megvalósuljon, a barcelonai olimpiát is megjárt bolgár Jaszen Boriszov szövetségi kapitánnyal sorra járja a világ kvalifikációs versenyeit.
„Szerintem egy játékos akkor tud fejlődni, ha van egy olyan edző, aki úgymond nem száz százalékosan de nyolcvanban csak vele foglalkozik. És így sokkal gyorsabb a fejlődés is. Nála ezt érzem. Ő jön velem minden versenyre, ő van velem minden edzésen, és tudja, nekem miben kell változnom, hogy miben kell fejlődnöm."

Jelenleg sérülten versenyzik, és tudja, most már a kvalifikáció lezárásáig nem engedhet ki.
„Be van gyulladva a sípcsontom melletti izom, meg a karomban egy ideg, úgyhogy most ez a kettő, ami problémát okoz. Tudom, van még 2-3 hónap vissza, de már fáradt vagyok. Mindig jönnek az apró sérülések, és ebből szeretnék kilábalni.”

Utoljára húsz évvel ezelőtt szerepelt magyar tollaslabdázó az olimpián. 1996 után most jó esély van arra, hogy Laura megtörje ezt a hosszú sikertelenségi sorozatot.
56 miatt el kellett hagynia az országot, évtizedekig a belga és a dél-afrikai úszósportot erősítette, de a magyar sportolókon is folyamatosan segített, ahol csak tudott. Törös Károly, miután hazatért, szövetségi kapitányként az úszó utánpótlásért dolgozott, most pedig – 73 évesen – a kecskeméti fiatalokból igyekszik olimpikont faragni. Legnagyobb mesterének Kiss Lászlót tartja, akivel éjszakába nyúló vitáik voltak az eredményes edzésmódszerekről. Végül azért hagyta magát meggyőzni, mert a dobogós helyezések Kisst igazolták. Míg mások a változatosságra esküsznek, Törös a monotóniát használja erősségként. Az olimpiáig semmi más terve nincs, mint kijuttatni legjobb sportolóit: Földházi Dávid és Burián Kata joggal reménykedhet a kvalifikációban.

Dr. Kollár Lajos vitorláselnök nem csak a sportolóinknak, de a helyszínre érkező szurkolóknak is jó tanácsokat ad, hogy mire figyeljenek oda.


(utrioba.hu, fotó: MOB/Szalmás Péter)