Húsz éve rendezték az önálló hazai hegyikerékpársport első hivatalos bajnokságát Salgótarjánban

Húsz éve rendezték az önálló hazai hegyikerékpársport első hivatalos bajnokságát Salgótarjánban

2013. 04. 19.
Megosztás


A képen: Az 1993-as első versenyt Zwack Péter (jobbról a második) nyitotta meg (Forrás: Salgótarjáni HKE archívum)

1993. április 18-án Salgótarjánban rendezték meg a mai XCO Magyar Kupának megfelelő, akkoriban Cross-Country Országos Bajnokságra keresztelt sorozat első szezonjának nyitó fordulóját.

Az eseményt rendező Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület 1991-ben hazánk első, kifejezetten hegyikerékpáros célzattal megalapított egyesületeként jött létre, majd bábáskodott a Magyar Mountain Bike Szövetség (a mai Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség „őse”) megalapításánál is. A nógrádi megyeszékhely egyesülete mára az egyetlen olyan közösség, mely a hazai (szak)szövetség alapítása óta eredeti formájában van jelen a magyar hegyikerékpáros sportéletben. A többi négy alapító egyesület az 1993. február 21-i dátumú alakuló közgyűlés tanulsága szerint a fóti Teleberti Hooger Booger, a veszprémi Pedál Kerékpáros Egyesület, és a budapesti Diadal MTBE és HÉRÓ MTBE voltak.

Kereken húsz évvel ezelőtt még nagyon más volt egy CC (mai nevén: XCO) verseny képe. Egy kör jelen esetben 12 kilométer hosszú volt, és mintegy 400 méter szintkülönbséget tartalmazott. A pálya a kerékpáros társadalom által mára már jól ismert tóstrandi focipályától indult, egészen Salgó váráig felkapaszkodott. Már akkor használták a tarjáni versenyhez azt a köves-gyökeres lejtőt a vár mögött, mely a csapat által 2010-ben rendezett C1-es kategóriájú XCO verseny során is kivívta a nemzetközi mezőny elismerését. Volt még a nyomvonalban egy százötvenméteres alagút is, mely az egykoron ott közlekedő kőszállító vasutat szolgálta. Ebbe elég érdekes lehetett 30 km/h feletti tempóval beszáguldani, hiszen konkrétan semmit nem látni, a végén látható fényen kívül. Ettől csak egyetlen rosszabb élmény lehetett a pályában – a túloldalon való kiérkezés a verőfényes napsütésbe. A futamot végül Eisenkrammer Károly (akkor még Mali – FTC színekben) nyerte a profi férfiak között, Tordai Csaba (NELLA) és Ottó József (Pécs MFC) előtt, míg a nőknél Seregély Márta (FTC – Blacky – BCA) állhatott a dobogó tetejére.

- Nagy öröm volt számunkra annak idején, hogy a frissen alakult országos szövetség első, hivatalos bajnokságát a mi klubunk rendezhette – kezdi visszaemlékezését Szabó Ferenc, aki a megalakulás után tizenöt éven át vezette az egyesületet.

- Hozzá tartozik egyébként az igazsághoz, hogy emlékeim szerint az előző évben (1992-ben) volt egy háromfordulós „valami”, amire aztán a végén lett rámondva, hogy ez egy bajnoki sorozat volt, de az első „igazi” szezon kétségkívül a ’93-as volt, már egy önálló szövetség alatt. A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesületen belül szerencsére sikerült az évek során átörökíteni azt a szellemiséget, aminek az alapjait mi akkor lefektettük. Ez lényegében úgy foglalható össze, hogy megpróbálni amatőr egyesület maradni, de természetesen azért nyitni az élsport felé is – a kettő közötti egészséges kompromisszumot megtalálva. Fontos volt, és a mai napig fontos az önzetlen munka – nekünk ez annak idején természetes volt és ezt örökölték az „utódaink” is szerencsére – a kerékpársportra, a versenyek rendezésére nem egy profitorientált vállalkozásként gondolunk. Ez egyébként szerintem a másik pillér, ami stabilan tartja a mára már közel kettőszáz fős, négy szakággal működő közösséget. Szóval még mindig itt vagyunk, létezünk és köszönjük szépen jól vagyunk! – foglalta össze az évfordulóval kapcsolatos gondolatait Szabó Ferenc.

A Salgótarjáni Hegyikerékpáros Egyesület az idei évben augusztus 25-én rendez majd XCO Magyar Kupa futamot, versenyünk a Cross Country Challenge sorozatának is része lesz. A lehetőségekhez mérten az egyesület vezetése szeretné az 1993-as nyomvonal minél nagyobb részét beemelni az idei pályába ezzel is emlékezve a hazai hegyikerékpársport húszéves fennállására.

(Forrás: Salgótarjáni HKE sajtóközlemény, Kéri István)