Húszmillió forintot kap a BKV Előre SC

Húszmillió forintot kap a BKV Előre SC

2012. 11. 01.
Megosztás

Húszmillió forint egyszeri, vissza nem térítendő támogatást szavazott meg a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén a BKV Előre SC-nek.

Az egyesület fő támogatója, a BKV idén a nehéz anyagi körülményei miatt 60 százalékkal csökkentette az éves támogatását. Az sportklub létszámleépítéssel és bevételnöveléssel próbálta pótolni a kiesett összeget, a hiány azonban az indítvány szerint a mindennapi működtetést, és az utánpótláskorú fiatalok edzését, versenyeztetését veszélyezteti.

A BKV Előre 20 millió forint támogatást kért az utánpótlás-nevelési tevékenység finanszírozására, amelyet a képviselők 23 igen, 1 nem szavazattal, 6 tartózkodás mellett megszavaztak az általános tartalék terhére.

(Forrás: MTI)