Fürjes Balázs szövetségekkel ismertette a budapesti olimpiarendezés pályázatának aktualitásait

Hüttner Csaba az új felnőtt szövetségi kapitány

2016. 12. 19.
Megosztás


Az MKKSZ elnöksége hétfőn délután meghozta döntését, Hüttner Csabát, az utánpótlás válogatott korábbi vezetőedzőjét választotta meg felnőtt szövetségi kapitánynak, az olimpiai bajnok Storcz Botond utódául. A szakmai igazgatói tisztséget a jövőben Doma Gergő, az UTE korábbi szakosztály-igazgatója látja el, a paraszakág vezetője Weisz Róbert maradt. Az elnökség határozata szerint az utánpótlás szövetségi kapitányi tisztségre új pályázatot írnak ki.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség november végén kiírta pályázatát a felnőtt, utánpótlás és parakenu szövetségi kapitányi posztokra, valamint a szakmai igazgatói tisztségre. A kandidálási határidő december 12-én zárult, 16 pályázati anyag érkezett be a szövetségbe: szakmai igazgatónak kilencen, felnőtt szövetségi kapitánynak négyen, utánpótlás kapitánynak ketten jelentkeztek, míg a paraszakág vezetői tisztségére egy ember, Weisz Róbert nyújtotta be anyagát.

Az elnökség hétfő délutáni ülésén döntött, s egy kivétellel meg is választotta a szakmai stábot. Felnőtt szövetségi kapitánynak Hüttner Csabát, korábbi utánpótlás vezetőedzőt nevezte ki. Hüttner Csaba pályafutása során négy világbajnoki címet és két Európa-bajnoki aranyérmet nyert kenusként, három olimpián volt tartalék, ezt követően pedig a legmagasabb edzői végzettséget szerezte meg. 2008 és 2009 között az MTK kajak-kenu szakosztályának vezetője volt, 2009-től 2013-ig utánpótlás szövetségi kapitányként, majd 2014 és 2016 között a szövetség utánpótlás vezetőedzőjeként dolgozott. Az ő irányítása alatt az idei minszki ifjúsági és U23-as világbajnokságon fantasztikus sikert ért el válogatottunk, amely 25 érmet szerzett.

„Hatalmas megtiszteltetés és nagy kihívás is egyben ez a feladat, de egy sportolói múlttal rendelkező ember mindig keresi az új utakat, a megmérettetés lehetőségét. Mindig is az volt a vágyam, hogy a felnőtt válogatott szövetségi kapitányaként egyszer én vezethessem a szakmai munkát és ez most teljesült. Kenusként nem tudtam olimpián szerepelni, de bízom benne, hogy a vezetésem alatt sok versenyzőnek sikerül majd ezt az álmát megvalósítani” – nyilatkozta Hüttner Csaba, akit az elnökség felkért a 2017-es, valamint a négy esztendős olimpiai program kidolgozására.

Döntés született a szakmai igazgatói posztról is. Csabai Edvin 2013-tól látta el ezt a tisztséget a szövetségben, ezúttal azonban már nem nyújtotta be pályázatát. A beérkezett anyagok közül a vezetés Doma Gergőét találta a legjobbnak. A kajakos múlttal rendelkező szakember 2005-től töltötte be az Újpesti Torna Egylet szakosztály-igazgatói tisztségét, 2008 és 2012 között a Budapesti Kajak-Kenu Szövetség, majd 2013-tól a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökségének lett tagja. "Egyelőre még érzelmek vannak bennem a kinevezéssel kapcsolatban. Ebben a közegben nőttem fel, ide tartozom, pontosan ezért érzem is a feladat súlyát és a megtiszteltetést. Amikor 1988-ban édesapám leültetett a televízió elé, hogy nézzem a szöuli olimpia eseményeit, elvetett bennem egy magot, s ennek a magnak most nőtt ki a valódi gyümölcse. Nagy hálát érzek ezért a lehetőségért" - mondta Doma Gergő.

A paraszakág szövetségi kapitányi posztjára egy pályázat érkezett, Weisz Róbert, a szakág korábbi vezetőedzője ismételten elnyerte a megbízatást. Irányítása alatt a világversenyeken több magyar érem is született, a riói paralimpián pedig Suba Róbert ezüstérmes lett.

Az utánpótlás szövetségi kapitányi tisztség egyelőre még betöltetlen marad, itt új pályázatot ír ki az elnökség.

(MKKSZ, fotó: MOB/Szalmás Péter)