I. Egyetemi-Főiskolai Ökölvívó Gála Kovács Kokó Istvánnal és Káté Gyulával

I. Egyetemi-Főiskolai Ökölvívó Gála Kovács Kokó Istvánnal és Káté Gyulával

2012. 10. 10.
Megosztás

Idei évtől újabb sportággal és versenyzési lehetőséggel bővül a választék az egyetemisták és főiskolások számára.

2012. október 13-án kerül megrendezésre a Csepeli Sportcsarnokban az I. Egyetemi-Főiskolai Ökölvívó Gála a Magyar Ökölvívó Szakszövetség Egyetemi-Főiskolai Bizottsága és az University Boxing Club szervezésében, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség támogatásával.

Az egyetemi ökölvívásban az elmúlt tíz évben született nemzetközi siker, hiszen Káté Gyula 2004-ben egyetemi világbajnokságot nyert. A szervezők és a MEFS is azt reméli, hogy közös erővel sikerül az egyetemi bajnokságok közé is bevezetni majd a sportágat. Igazi sportcsemegét kínálunk a sportág iránt érdeklődőknek! A sportolókat és a szurkolókat egyaránt szeretettel várják.

Az esemény védnöke olimpiai és világbajnok ökölvívónk, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség tiszteletbeli elnöke, Kovács Kokó István, akivel személyesen is találkozhatnak az eseményen részt vevő sportolók és szurkolók.
Ugyancsak részt vesz az eseményem Káté Gyula, világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüstérmes és egyetemi világbajnok sportolónk, valamint az ifjúsági világbajnok bronzérmes Harcsa Zoltán, akik a londoni olimpián is képviselték hazánkat.

A hölgyek sem maradnak ki az eseményből, a világbajnok és Európa-bajnok Kovács Mária szintén a díszvendégek között szerepel. A 10-12 főmérkőzés mezőnyében megméretteti magát többek között Tóth László és Ancsin Katalin is.

A bírói stábot erősíti profi világbajnokunk, Hidvégi György. A főmérkőzéseket bemutató mérkőzések vezetik fel, és az ifjabb korosztályoknak is lehetőséget biztosítanak a szervezők, hogy szokják a ringet, no és megismerjék az egyetemi közeget.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetséget az eseményen dr. Székely Mózes főtitkár képviseli.

Időpont: 2O12. október 13.(szombat)
Helyszín: Csepeli Sportcsarnok, Budapest, XXI. kerület, Béke tér 1.

Program:
Bemutató mérkőzések 13:00-tól
Hivatalos megnyitó 15:00
Hivatalos mérkőzések 15:30-tól

További információ az eseményről: Vona János (70/318-2464)

(Forrás: MEFS)