Késely Ajna aranyérmes Tbilisziben; két bronzunk is van úszásban

Késely Ajna idén is három vasat tart a tűzben

2017. 03. 08.
Megosztás


Pályafutása eddigi legsikeresebb évét zárta 2016-ban Késely Ajna, de alaposan bele is fáradt abba a kitérő nélküli nagy menetelésbe, amely három nagy próbatétel elé állította. Egyet remélt, ehelyett négy aranyérmet gyűjtött be a hódmezővásárhelyi junior Európa-bajnokságon, a felnőttek londoni kontinensversenyén, valamint a riói nyári játékokon pedig a magyar úszósport nagyjainak társaságában előbb az Eb-győztes, majd az ötkarikás versenyen a hatodik helyen végzett váltóban bizonyíthatta a gyorsúszó tudását.

Kellett a kiengedés

„Tavaly minden edzőtáborban anyait-apait beleadtam, a versenyeken pedig teljesen kihajtottam magamat, ebbe aztán úgy belefáradtam, hogy az újrakezdésénél nem nagy kedvet éreztem magamban a következő roham elindításához. Ha nagyon kritikus szeretnék lenni magammal szemben, azt is mondhatnám, hogy korábbi önmagamhoz képest bizony ellustultam. A kelleténél kevesebbet foglalkoztam az edzésekkel, és ez meg is látszott a teljesítményemen. Nagyon kellett az újévi fogadalomtétel, az erős elhatározás, szerencsére még időben” – nyilatkozta a tőle megszokott őszinteséggel Késely Ajna, a Kőbánya SC válogatottja a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának. Szavait csak megerősíteni tudta Turi György, a továbbra is sikeres műhely vezetője, aki szerint Ajna az elmúlt héten befejeződött háromhetes mexikói magaslati edzőtáborban fantasztikusan szorgalmas és eredményes munkát végzett.

A legfiatalabb és a legkisebb

Tulajdonképpen már az is elismerésre méltó, hogy Késely Ajna – akin már 11 éves korábban megakadt az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina szeme – tizennégy esztendősen bekerült a londoni Európa-bajnokságon szerepelt magyar válogatottba, ahol nem mellesleg a 200 gyorson egyéni csúccsal egy hatodik helyet is sikerült elcsípnie. Rióban az egész magyar küldöttség legfiatalabb tagja volt, aki a magyar úszónők „tornasorában” termete szerint egyelőre az utolsó helyen áll…

„Nem örülök annak, hogy jelenleg csak 163 centiméter magas vagyok, jó lenne legalább 168-ig magasodni, de a növekedésemre sajnos nem lehetek hatással - folytatta Ajna, aki 12 évvel fiatalabb Hosszú Katinkánál, Jakabos Zsuzsannánál és Verrasztó Evelynnél, nyolccal pedig Kapás Boglárkánál, amire azt is lehetne mondani, hogy az idő neki dolgozik.

Mindent visz a budapesti vb

Akárcsak tavaly, idén is három nagy kihívás előtt áll, de ha rangsorba kell állítani a legnagyobb erőpróbákat, Ajna gondolkodás nélkül mondja ki, hogy a budapesti vb a Duna Arénában mindent visz…

„Még egy hosszú edzőtábor Thaiföldön, és aztán máris itt az április 19-én kezdődő országos bajnokság, ahol nagyon oda kell tennem magamat ahhoz, hogy ismét váltótag lehessek, de egyéni indulóként is a reményeim szerint szerepelhessek. Úgy tűnik, hogy 200 és 400 gyorson is van keresnivalóm, de arra is nagyon kíváncsiak vagyunk Gyuri bácsival, hogy mi lesz a vegyesúszó „kísérletünk” gyümölcse. Ez most egy nagyon húzós évnek ígérkezik, de mikor van úgy, hogy nem ez a jelzője egy új idénynek?” - kérdezte önmagától is Késely Ajna, aki nem titkolja: a budapesti próbatétel előtt a „saját korosztálya” kontinensbajnokságán a hódmezővásárhelyihez hasonló eredménysorozattal szeretne kirukkolni.

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: MOB/Szalmás Péter)