Idősebbek a gáton – Szépkorúak Sportfesztiválja

Idősebbek a gáton – Szépkorúak Sportfesztiválja

2013. 08. 31.
Megosztás

Szépkorban is aktívan! – ez a jelszava a magyar Szabadidősport Szövetség által megrendezendő sport és egészségnapnak, amelyen az idősebbeket célozza meg.

Szeptember 9-én a Kopaszi-gáton 45 sportágat, illetve mozgásformát próbálhatnak ki a szépkorúak, akik előadásokon, különböző egészségügyi szűréseken is részt vehetnek a mindenki számára ingyenes eseményen.

„Egy nagyon népes korosztályról van szó, évente több programmal igyekszünk felhívni a társadalom, illetve a szépkorúak figyelmét, hogy sosem késő elkezdeni a mozgást, és az egészséges, kiegyensúlyozott életre való törekvést. Idén először közvetlenül a XV. Coca Cola Testébresztő Női Mozgásfesztivál másnapján, ugyanazon a helyszínen tartjuk meg a szépkorúak fesztiválját, jelezvén, hogy nekünk minden korosztály egyformán fontos” – mondta Salga Péter, a Magyar Szabadidősport Szövetség főtitkára, az események főszervezője.

A rendezvényen szeptember 9-én, 10 órakor lesz kapunyitás, és 16 óráig tart. Előtte egy nappal, azaz 8-án, a női sportfesztiválon közel 100 sportágat próbálhatnak ki a hölgyek a Kopaszi-gáton.

(Forrás: nem olimpiai sportágak sajtószolgálata)