A budapesti világbajnokságokra készülnek a jövő úszóbajnokai (videóval)

Ifjú bajnokjelöltek a Komjádiban

2014. 04. 30.
Megosztás

Kivételes állomásához érkezett a Jövő Bajnokai program: eltelt az első fél év, azaz május első szombatján az első nagy verseny következik!

Valamennyi régió valamennyi ifjú bajnokjelöltje rajthoz áll a Komjádi uszodában, több mint 300 fiatal, akikből a 2017-es junior vb és a 2021-es budapesti FINA világbajnokság sztárjai válhatnak.
A kivételes alkalomhoz kivételes körítés dukál: a sárga-fürdőruhás tehetségeket alighanem még nagyobb erőbedobásra ösztökéli, hogy a versenyen jelen lesznek a londoni olimpia úszóérmesei, Gyurta Dániel, Risztov Éva és Cseh László, valamint a múlt nagyjai, így Hargitay András, Verrasztó Zoltán és Wladár Sándor is.

Az eseményt szintén megtiszteli Simicskó István sportért felelős államtitkár - természetesen ő is, illetve a MÚSZ vezetői, Gyárfás Tamás elnök, Szabó Tünde főtitkár és Kiss László szövetségi kapitány szívesen a média rendelkezésére áll, a múlt és a jelen klasszisaival egyetemben.

Az esemény helyszíne a Komjádi uszoda, kezdés - május 3., szombat, 9 óra. Beléptetés az öltözőkön keresztül történik, azaz a Duna felőli bejáratot kell használni. Az eseményre minden érdeklődött szeretettel várnak a szervezők.

(Csurka Gergely)