Ifjúsági olimpiai fórum Moszkvában, magyar curlingesekkel

Ifjúsági olimpiai fórum Moszkvában, magyar curlingesekkel

2019. 06. 07.
Megosztás


Moszkvában rendezték június első napjaiban a Nemzetközi Ifjúsági Olimpiai Fórumot, melyen négy magyar curlinges is részt vett. A fiataloknak szóló eseményt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) közreműködésével valósította meg az Orosz Olimpiai Bizottság (ROC).

A fórumra 16 ország 14-17 éves sportolói kaptak meghívást, akik nagy valószínűséggel részt vesznek majd a most júliusban esedékes XV. Nyári Európai Olimpiai Fesztiválon Bakuban, valamint a jövő évi lausanne-i, III. Téli Ifjúsági Olimpiai Játékokon.

Az oroszországi eseményen Magyarországot a Magyar Curling Szövetség öttagú delegációja képviselte, melynek tagjai között a 2019-es téli EYOF-on bronzérmükkel sporttörténelmet író ifjúsági curlingválogatott két versenyzője, Szarvas Kristóf és Dobor Dia Regina is helyet kapott. Kettőjükön kívül még két fiatal tehetség, Joó Linda és Gazdag Zsombor utazott Moszkvába Kovács Zsuzsanna főtitkár kíséretében.

Az ifjúságon felül több ismert olimpikon, köztük az ötszörös olimpiai bajnok szinkronúszó Nastasia Davydova, NOB-tisztségviselők, illetve a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) képviselői is jelen voltak a 3 napos rendezvényen.

A vendégeket Stanislav Pozdnyakov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke is köszöntötte. A fiatalok a programok alkalmával megoszthatták tudásukat egymással különféle intellektuális csoportmunkák keretein belül, panelbeszélgetésekbe kapcsolóhattak be, valamint előadásokat hallgathattak meg olyan témákról, mint például az olimpiai értékek és irányelvek, a tiszta küzdelem, valamint a nemzetközi kapcsolatok ápolása.

(MOB, olympic.ru)