Ifjúsági öttusa "A" vb: Biztató pozíciókból várják a péntekre halasztott befejező tusát a lányok

Ifjúsági öttusa "A" vb: Biztató pozíciókból várják a péntekre halasztott befejező tusát a lányok

2014. 05. 16.
Megosztás

Három csoportban 90 lány rajtolt a pestszentlőrinci Vilmos Endre Sportcentrumban az ifjúsági A öttusa világbajnokságon. A verseny egyben olimpiai kvalifikációs viadal is. A döntő első nyolc helyezettje kvótát szerez az olimpiára.

A selejtezők A csoportjának első tusája az úszás volt. Ormándi Rebeka a 4. legjobb idővel várhatta a folytatást. A másik magyar induló Simon Sarolta a 30. fős mezőnyben csak a 25 időt mondhatta magáénak. A vívásban viszont javított a helyzetén, és 20 győzelemmel második lett. Ormándi folytatta jó szereplését 18 győzelme mellett 11 vereséggel az összetettben két szám után a harmadik helyen áll, míg Simon tizenegyedik.

A B csoportban a vívással rajtolt a mezőny. Boros Alexandra 18 győzelemmel az ötödik legjobb eredményt érte el. A medencében tovább javított, s két szám után harmadik.

A C csoportban Zs. Tóth Anna a vívásban csupán három asszót veszített, és az úszásban is a negyedik időt érte el. Így biztosan vezeti csoportját két szám után.

Mindhárom csoportnak a kombinációs szám lett volna a befejező tusája, de a sporttelepen dühöngő rossz idő miatt a versenybíróság péntekre halasztotta ezt a próbát.

A befejező tusa előtt az egyes csoportokban a pontszámokat futóidőkre átszámolva jól állnak a magyarok:

Ormándi Rebeka 30 másodperccel rajtol majd a vezető német Elizabeth Maizn után, de Simon is odaérhet a biztos nyolc továbbjutó közé – hátránya a nyolcadik helytől mindössze 11 másodperc.

A B-csoportban Boros hátránya 12 másodperc az éllovas brit Kerenza Bryson mögött.

A C-csoportban Zs. Tóth Anna 34 másodperc előnnyel rajtol az élről.

A három csoport kombinációs száma 11, 12 és 13 órakor rajtól pénteken.

Pénteken a fiúk is elkezdik a küzdelmeket.

Az A csoportban Regős Gergely és Kardos Bence vívás (09:00), úszás (12:30) , kombinációs verseny (15:00), a B csoportban Bereczki Richárd úszás (10:30), vívás (12:00), kombinációs verseny (16:00), a C csoportban Tomaschof Soma úszás (11:30), vívás (14:15), kombinációs verseny (17:00) sorendben selejtez.

(MOB-bl)