Ifjúsági öttusa „A”  vb:   Zs. Tóth Anna 5. helye nankingi kvótát ért

Ifjúsági öttusa „A” vb: Zs. Tóth Anna 5. helye nankingi kvótát ért

2014. 05. 18.
Megosztás

Szombaton a lányok döntőjét rendezték az öttusázók ifjúsági „A” világbajnokságán Pestszentlörinczen.

A 36 fős mezőnyben négy magyarért is szurkolhattunk, hiszen pénteken Zs.Tóth Anna, Simon Sarolta, Ormándi Réka és Boros Alexandra is sikerrel vette a selejtezőt.

A vívás legjobban Simon Saroltának sikerült, aki 25 győzelme mellé 10 vereséget szedett össze. Ezzel ebben a tusában a második helyen végzett. Jól tejesített Zs. Tóth Anna is, akinek a neve mellé 23 győzelem került, s az ötödik helyen várta a folytatást.
A másik két magyar öttusázó a mezőny második felében végzett az első tusában.

Zs. Tóth az úszásban is az ötödik időt érte el, és a befejező kombináció előtt a második helyen állt. A kitűnően vívó Simon viszont az utolsó lett az úszásban, így jelentősen hátra csúszott az összetettben.

Nagy tétje volt a kombinációnak, hiszen a világbajnoki érmek megszerzése mellé az első nyolc helyezett olimpiai kvótát szerez a nankingi ifjúsági olimpiára.
A legjobb magyar Zs. Tóth Anna 2 másodpercre a vezető, a vívást megnyerő koreai Cho Juhye után vágott neki a kombinációs versenynek. A második legjobb magyar Simon 20 másodpercre volt a 8. helyen álló orosz Serkinától.

Zs. Tóth Anna a kombináció során ugyan elvesztette a második pozíciót, de a 466 pontja elég volt az ötödik hely megszerzéséhez, ami olimpiai kvótát jelentett.
Az összetett versenyt a kombinációban legjobb olasz Aurora Tognetti nyerte, aki 19 másodpercet vert a második kínai Zhong Xiutingre. A világbajnoki dobogó harmadik fokára a brit Francesca Summers állhatott fel.
A további három magyar Simon Sarolta a 20., Ormándi Réka a 23., Boros Alexandra a 29. helyen végzett.

A teljes végeredményt itt megtalálják.

(MOB-bl)