Igaly Diára és az olimpiai család elhunyt tagjaira emlékeztek Farkasréten

Igaly Diára és az olimpiai család elhunyt tagjaira emlékeztek Farkasréten

2021. 10. 27.
Megosztás


Olimpiai bajnokok, a Nemzet Sportolói, sportvezetők és sportbarátok vettek részt szerda délelőtt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) halottak napi megemlékezésén a Farkasréti temetőben, az Olimpiai Bajnokok Falánál.

Az eseményen számos olimpikon, bajnok, sportvezető is részt vett, köztük Hammerl László, a Nemzet Sportolója, az olimpiai bajnok Sákovicsné Dömölky Lídia, Gelei József, Gedó György, Szentmihályi Antal, vagy a Svédországban élő ezüstérmes Maros Magda, vagy Deutsch Tamás, a Magyar Olimpiai Bizotttság alelnöke is.

„A közgyűlések, az év végi vacsorák és más események mellett a halottak napi megemlékezés is az olimpiai család egyik ünnepe" – mondta az Olimpiai Himnusz elhangzása után Kulcsár Krisztián MOB-elnök, majd emlékeztetett arra, hogy a MOB szervezésében 1994 óta minden évben összegyűlnek a Farkasréti temetőben, hogy megemlékezzenek az olimpiai család halottairól.

„Tavaly szomorú hangulatú volt az ünnepség, sok volt a bizonytalanság. Most viszont páratlan év van mögöttünk, amikor először rendeztek páratlan évben olimpiát, páratlan körülmények vártak minket Tokióban, ahol sikeresen szerepeltek a magyar versenyzők" – fogalmazott Kulcsár Krisztián, majd megemlékezett azokról a bajnokokról, edzőkről és sportemberekről, akik az elmúlt egy évben hunytak el. A legutóbbi megemlékezés óta nyolc olimpiai érmes, köztük egy bajnok, Igaly Diána távozott az élők sorából. „Az elhunyt bajnokok száma 165, az ő neveiket láthatjuk itt a falon” – jelentette ki a sportvezető, aki beszéde végén köszönetet mondott a halottaink emlékének ápolásáért a Magyar Olimpiai Akadémiának, a MOB Hagyományőrző Bizottságának és, a Mező Ferenc Sportbizottságnak.

Az ünnepség végén a különböző szervezetek koszorúztak az Olimpiai Bajnokok Falánál. A MOB koszorúját Kulcsár Krisztián és Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a NOB tagja, az Emmiét Sárfalvi Péter helyettes államtitkár, a Külgazdasági és Külügyminisztériumét Iglói Nagy István főosztályvezető és Gyurta Dániel NOB-tag, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjáét Fábián László jelenlegi és dr. Nébald György korábbi elnök helyezte el.

A Magyar Olimpiai Akadémia nevében dr. Bukta Zsuzsanna elnök, Martinek János alelnök és Győr Béla főtitkár koszorúzott. Végül a sportági szövetségek közül a kézilabdázólk és a vízilabdázól, majd az olimpiai iskolák, az olimpiai baráti körök és magánszemélyek következtek koszorúikkal, virágaikkal.

A résztvevők ezt követően – Kolonics György nyughelyét is érintve – elsétáltak Lemhényi Dezső, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja alapító elnöke – itt Fábián László idézte fel az olimpiai bajnok vízilabdázó emlékét –, majd Csanádi Árpád egykori MOB-főtitkár, NOB-tag sírjához.

Az eseményen Kurucz Ádám Latinovits-díjas versmondó, valamint Gubriánszky Réka és Baranovszky Henrietta is szavalt.

A magyar olimpiai család, előző halottak napi megemlékezés óta elhunyt tagjai:

DR. HENCSEI PÁL olimpiakutató, Fair Play- és Ezüstgerely-díjas szakíró, a Magyar Olimpiai Akadémia tanácsának tagja, vegyészprofesszor 81 esztendős volt.
HORVÁTH ATTILA kétszeres olimpikon, pontszerző atléta, világbajnoki bronzérmes diszkoszvető életének 54. évében hunyt el.
DR. LACZKÓ MIHÁLY, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja 85 éves volt.
ERDŐS MÁRTON olimpikon birkózó, a BVSC edzője, a Magyar Birkózó Szövetség Bíróbizottságának tagja 76 éves volt.
KUNCZ LÁSZLÓ olimpiai bronz-, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes vízilabdázó életének 64. évében távozott.
DR. ROZSNYAI CZAPKÓ HUBA olimpikon atléta, rövidtávfutó, a Sportkórház fogorvosa 77 évet élt.
ALI CSABA olimpikon úszó, úszóedző 74 évesen hunyt el.
LUDASI RÓBERT kenu mesteredző 68 éves volt. Kolonics György és más kiválóságok mestere számos nyári olimpián volt a magyar delegáció tagja.
PAZÁR SÁNDOR, a Spartacus elnöke, a Sportegyesületek Országos Szövetségének egyik alapítója, alelnöke, a MOB tagja, tiszteletbeli tagja 87 esztendős volt.
DR. HAÁN ANDRÁS olimpikon kosárlabdázó és vitorlázó, szívsebész-főorvos életének 75. esztendejében hunyt el.
DR. KRIZA ÁKOS Miskolc polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja, a hazai olimpiarendezés lelkes támogatója 56 évesen halt meg.
CSATÁRI JÓZSEF kétszeres olimpikon, olimpiai bronzérmes, kétszeres világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes birkózó 77 éves volt.
VERMES ALBÁN olimpiai és Európa-bajnoki ezüstérmes úszó, az Újpest gazdasági elnökhelyettese, az úszószövetség szakfelügyelője, uszodavezető 63 esztendős volt.
FURMEN IMRE olimpiai pontszerző, főiskolai világbajnok kerékpáros 86 évet élt.
TURU ISTVÁN olimpikon ökölvívó, a magyar férfiválogatott keretedzője 58 éves volt.
KRUJ IVÁN, a szabadfogású birkózó-válogatott szövetségi kapitánya, az FTC vezetőedzője, a nemzetközi szövetség bíróbizottságának tagja 9 olimpián bíráskodott, 86 évet élt.
FEHÉR ISTVÁN olimpikon birkózó, a Ferencváros birkózóedzője életének 67. évében hunyt el.
GUROVITS JÓZSEF olimpiai bronzérmes kajakozó, az első magyar olimpiai érmes kajakos 92 éves volt.
ANDORKA SÁNDOR nemzetközi kézilabda-játékvezető, az Európai- és a Nemzetközi Kézilabda Szövetség játékvezető-testületének tagja, olimpiai delegátus 75 éves volt.
JOÓSZ ATTILA kézilabda-mesteredző, a Barcelonában 7. helyezett férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya 78 évet élt.
MILASSIN LÓRÁND olimpikon gátfutó atlétát 73 évesen érte a halál.
KISS ANTAL háromszoros olimpikon atléta, ezüstérmes gyalogló, edző 85 esztendős volt.
SUDÁR TAMÁS olimpikon, edző, a magyar síugrás egyik kiemelkedő alakja életének 80. évében hunyt el.
IGALY DIÁNA négyszeres olimpikon, olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportlövő, koronglövő-szakágvezető, a szövetség alelnöke, a MOB-tagja 56 esztendős volt.
BÉRCZI ISTVÁN olimpikon tornász, nemzetközi pontozóbíró sportolóként és bíróként összesen 9 olimpián vett részt, 75 éves volt.
SIMKÓ IMRE kétszeres olimpikon sportlövő, mesterlövész, lőkiképző 82 éves korában hunyt el.
SZABÓ SÁNDOR kétszeres olimpikon úszó, edző 70 éves volt.
MONSPART SAROLTA világbajnok tájfutó, mesteredző, a Nemzet Sportolója, a MOB alelnöke, a szabadidősport és az amatőr futás népszerűsítője 76 évet élt.
RÓNAI KÁLMÁN birkózó, a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság tagja 75 éves volt.
PETHŐ ZSUZSANNA olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó, kapus életének 76. esztendejében hunyt el.
GÖMÖRY PÁL olimpikon vitorlázó, a Magyar Vitorlás Szövetség elnökségének és a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének tagja 85 éves volt.
PUHL SÁNDOR nemzetközi labdarúgó játékvezető, a labdarúgó-szövetség játékvezető bizottságának alelnöke, a MOB tagja 65 éves volt.
DR. SPIEGL JÓZSEF sportvezető, testnevelő, szabadidősport-szervező, a MOB elnökségi tagja, a Magyar Atlétikai Szövetség főtitkára 74 évesen halt meg.
NAGY SÁNDOR jégtáncos, műkorcsolyaedző, téli olimpikonok mestere 62 éves volt.
DR. SOM FERENC kézilabdázó, sportvezető, az FTC és az OSC alelnöke, a MOB tagja 89 éves volt.
RÁZSÓ PÁL tollaslabdázó, edző, MOB-díjas sportvezető, a Magyar Tollaslabda Szövetség alapítója és tiszteletbeli elnöke 87 éves korában halt meg.
CSOM ISTVÁN sakkolimpiai bajnok, nagymester, edző 81 esztendős volt.
FURKÓ KÁLMÁN honvédezredes, testnevelő, a magyar kyokushin karate egyik megalapítója, a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke, a MOB tiszteletbeli tagja 74 éves korában ment el.
NOVÁK GÁBOR olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok kenus, a magyar kenusport első olimpiai érmese, edző 86 évesen hunyt el.
VASS KÁROLY olimpikon kézilabdázó, sportvezető, az Elektromos és a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke, a kézilabdaszövetség és a MOB alelnöke 77 éves volt.
DR. BATHÓ FERENC gazdasági szakember, a korcsolyaszövetség elnöke, az EMMI helyettes államtitkára, a MOB Felügyelő Bizottságának tagja, elnökségi tag 74 éves volt.
SZERENCSI ZSOLT fegyvermester 3 olimpián segítette a magyar vívóválogatottat, 56 évet élt.
RÓKA MÁRIA olimpikon kajakozó edző-férje, a 94 éves Kemény László halála után egyetlen nappal, 81 évesen hunyta le örökre a szemét.
PROUZA OTTÓ olimpikon, Európa-bajnoki ezüstérmes röplabdázó, edző 88 éves volt.

Kulcsár Krisztián megemlékezett a 79 éves korában idén elhunyt belga olimpikon vitorlázóról, sportdiplomatáról, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság 8. elnökéről, Jacques Rogge-ról is.

(MOB, MTI; fotó: MOB/Szalmás Péter)