Így lehet Eb-rendező Magyarország 2020-ban

Így lehet Eb-rendező Magyarország 2020-ban

2013. 03. 29.
Megosztás

Újabb döntéseket hozott szófiai ülésén az UEFA Végrehajtó Bizottsága a 2020-as Európa-bajnokság rendezése kapcsán.

Korábban már többször elhangzott, Budapest is szívesen helyet adna a torna egyes összecsapásainak. Nos, Magyarország két mérkőzéscsomagra nyújthat be elviekben pályázatot, az pedig biztos, hogy csak az új Puskás-stadionnal lehetne esélyünk rendezni - leginkább csoportmeccseket, amelyek közül kettőt játszhatnánk otthon kijutás esetén. Az aréna építését legkésőbb 2016-ban kell ehhez elkezdeni, ami a tervek fényében elvileg nem jelenthet problémát.
Szófiában ülésezett a nap folyamán az UEFA Végrehajtó Bizottsága. A tanácskozás fő témája a 2020-as Európa-bajnokság volt, amelynek nem egy ország, hanem 13 különböző város ad otthont. A megbeszélésen a jelenlévők lefektették a kandidálás sarokpontjait, feltételeit. Mindez magyar szempontból is érdekes, mivel korábban a hazai illetékesek jelezték, Budapest szívesen bekerülne a rendező városok körébe.

Az érdeklődő országok kétfajta "csomagért" versenyezhetnek: az egyikben három csoportmérkőzés mellett egy nyolcad- vagy egy negyeddöntő foglaltatik (12 ilyet osztanak ki), a másikban pedig a két elődöntő mellett a döntő van benne. A torna utolsó három összecsapására tehát ugyanabban az arénában kerül sor.

Minden ország csak egy várossal győzhet, arra viszont lehetőség van, hogy egy-egy ország két különböző csomagra is pályázzon, akár ugyanazzal a helyszínnel, akár két különbözővel.

Hazai szempontból fontos részlet, hogy tervezett stadionokkal is lehet kandidálni, azok építését azonban legkésőbb 2016-ban el kell kezdeni, ellenkező esetben ugrik a rendezési jog.

Magyarországnak csak az új Puskás-stadionnal van esélye indulni, ha viszont minden a tervek szerint halad, az aréna már gyakorlatilag kész lesz arra a határidőre, amit a beruházások kezdetére kiírtak.

Mint ismert, 60-65 ezresre tervezik a létesítményt. Eszerint Budapest az első csomagra pályázhat eséllyel, hiszen míg a csoportmeccsekre és a nyolcaddöntőkre 50 ezres, a negyeddöntőkre 60 ezres kapacitás szükséges, az elődöntők és a finálé esetében ez 70 ezer fő.

Amennyiben a magyar válogatott kijut a tornára, és hazánk rendezési jogot is nyer, a csoportmeccsek során kétszer játszhat hazai pályán a gárda, a kieséses szakaszban ilyesmire nincsen garancia.

Fontosabb határidők:

2013. április 26.: a pontos rendezési feltételek és a folyamat pontos leírásának nyilvánosságra hozatala
2013. szeptember 11.: a kandidálási szándék formális megerősítése
2014. április 25.: a pályázati anyagok benyújtása
2014. május-augusztus: a pályázatok értékelése, helyszíni szemlék
2014. szeptember: döntéshozatal

(Forrás: pepsifoci.hu, fotó: magyarfutball.hu)