„Csak az nem hibázik, aki semmit sem csinál”

Így néznek ki a bakui érmek; ingyenes belépés a gyerekeknek

2015. 03. 05.
Megosztás

A bakui szervezőbizottság bemutatta, hogyan néznek majd ki az éremkollekciók az első Európa Játékokon.

A medáliak egyik oldalán a Baku 2015 felirat olvasható, körben a játékokra utaló díszítőelemek találhatók, a másikra pedig az Európai Olimpiai Bizottság logója került.

A dizájnt a népszerű ékszerész, Adamas alkotta meg, akinek nevéhez a szocsi téli olimpia és paralimpia érmei is fűződnek. Munkáját Nargiz Huszejnova azeri művész segítette.

„Az eredeti szándékunk is az volt, hogy az érmek ugyanolyak különlegesek legyenek, mint a játékok maga. Nagyon sokan fognak rájuk áhítozni” – fogalmazott Azad Rahimov azeri ifjúsági és sportminiszter, aki a szervezőbizottság alelnöke is egyben.

James Macleod, a viadal sportolói ügyekért felelős igazgatója elmondta: „Az első Európa Játékokon érmet nyerni meghatározó pillanat egy versenyző pályafutásában. A medália ezt az örömöt igyekszik fokozni a sajátos, azeri motívumokkal fémjelzett dizájnjával.”

A szervezők egyúttal bejelentették, hogy a gyermekek ingyenesen tekinthetik meg a versenyeket, de a felnőtteknek is csak 2-5 manatba (500-1300 forintot) kerül a belépő.

„Nagyon büszkék vagyunk a jegypolitikánkra, ami lehetővé teszi, hogy a lehető legszélesebb közönséghez jusson el az Európa Játékok, beleértve a családokat” – fogalmazott Simon Clegg, a multisportesemény egyik főszervezője.

A viadal első kiadását június 12. és 28. között rendezik az azeri fővárosban, 20 sportágban mintegy 6000 sportoló részvételével.