Ihász Kálmán 75 éves

Ihász Kálmán 75 éves

2016. 03. 06.
Megosztás

Ihász Kálmán olimpiai bajnok labdarúgó vasárnap ünnepli 75. születésnapját.

Ihász Kálmán 1941. március 6–án született Budapesten. 1953-ban kezdte a labdarúgást a Budapesti Vasasban, első élvonalbeli mérkőzését 1958-ban játszotta a Szombathelyi Haladás ellen. Pályafutása során (hátvéd létére) többször játszott csatárpozícióban, de fedezetként is. Stílusára a gyorsaság és a keménység volt jellemző.

Első bajnokságát 1961-ben nyerte meg, amit 1962-ben sikerült megvédenie csapatával. Később, 1965-ben és 1966-ban újra magyar bajnok lett a Vasassal. Háromszor volt Közép-európai kupagyőztes, illetve egyszer MNK-győztes a csapattal. Összesen 270 bajnoki mérkőzésen szerepelt. Mészöly Kálmánnal és Farkas Jánossal együtt fejezte be aktív pályafutását 1974-ben.

1962 és 1969 között 27 alkalommal szerepelt a válogatottban. Az 1964-es tokiói olimpián a győztes magyar válogatott tagja volt. 1963 és 1964 között 16-szor játszott az olimpiai csapatban. Két világbajnokságra válogatták be, de egyszer sem lépett pályára: az 1962-es chilei és az 1966-os angliai világbajnokságon sem.


Olimpiai bajnok társaival (balról): Ihász Kálmán, Kulcsár Győző, Schmitt Pál, Konrád János

Visszavonulása után, bár szerzett a Testnevelési Főiskolán szakedzői és menedzseri diplomát (emellett esztergályos szakmunkás-bizonyítványa is volt), végleg szakított a labdarúgással. Divatáru üzletet nyitott a Belvárosban, ahol saját készítésű ruhaneműit árulta. Aktív tagja az Olimpiai Bajnokok Klubjának és 2007-ben a Magyar Olimpiai Bizottság tagjává választották.

A mai napig aktívan teniszezik. Részt vett az olimpiai bajnokok klubja tokiói 50 éves jubileumi utazásán. Nős. Öccse Ihász Gábor táncdalénekes volt, aki negyvenkét éves korában hunyt el 1989-ben. Unokatestvére Delhusa Gjon énekes, zeneszerző, dalszövegíró.

Sikerei:
Olimpiai bajnok: 1964, Tokió
Európa-bajnokság bronzérmese: 1964
Magyar bajnok (4 alkalommal): 1960–61, 1961–62, 1965, 1966
Magyar Népköztársasági Kupa-győztes: 1973
Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) negyeddöntős: 1967-1968
Közép-európai kupa (KK)győztes:[2] 1962, 1965, 1970

Elismerései:
Budapest XIII. kerületének díszpolgára (2011)

(MOB)