Ilics és Vujin szombaton 60 percre felfüggeszti a barátságát

Ilics és Vujin szombaton 60 percre felfüggeszti a barátságát

2014. 05. 28.
Megosztás

Momir Ilicsnek és Marko Vujinnak tavaly nem kis része volt abban, hogy a német THW Kiel a negyeddöntőben "kiejtette" a Bajnokok Ligája mezőnyéből az MKB-MVM Veszprém együttesét, igaz, ehhez a magyar bajnok dolgát erősen megnehezítő "lejtős pálya" is kellett. A történtek pikantériáját pedig az jelentette, hogy a szerb Ilics fél lábbal akkor már a Veszprémhez tartozott, míg honfitársa Vujin éppen onnan költözött 2012-ben az észak-németországi kisvárosba...

Ezen a héten, egészen pontosan szombaton délután a VELUX EHF Bajnokok Ligájának elődöntőjében a 32 esztendős Momir Ilics az MKB-MVM Veszprém dicsőségéért harcol majd a pályán, a nála három évvel fiatalabb Marko Vujin viszont a THW Kiel szurkolóinak szeretne minél nagyobb örömöt okozni a góljaival. Két igazi jó barát, sport- és honfitárs igyekszik majd egymást felülmúlva teljesíteni!

"Marko az egyik legjobb barátom, de az a meccs, ami most következik, egyáltalán nem a haverságról fog szólni - szögezte le a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó Momir Ilics, aki nagy eséllyel pályázik a BL gólkirálya címre.
- Én most olyan különleges helyzetben vagyok, hogy a magyar csapatommal éppen a tavalyi egygólos vereségekért szeretnék visszavágni a Kielnek, és erre képesnek is tartom az MKB-MVM Veszprémet. Egy év leforgása alatt nagyot léptünk előre, a védekezésben már Európa egyik legjobbja vagyunk. Kölnben két nap leforgása alatt két nagy vizsga vár ránk, és csak hibátlan teljesítményekkel futhatunk be. Ráadásul a második ellenfelünket csak az elődöntők után ismerhetjük meg. Én már kétszer ünnepelhettem Bajnokok Ligája győzelmet, és most úgy érzem, hogy 2010 és 2012 után újra eljuthatok a csúcsra"- hangsúlyozta a balátlövő Ilics, akit a 2012. évi Európa-bajnokság legértékesebb játékosának választottak meg, és aki a Veszprém eddigi BL meccsein 91 alkalommal talált az ellenfél kapujába.

Marko Vujin 2012-ben, a magyar bajnokság befejeződése után békével és barátsággal búcsúzott el Veszprémtől. Már jóval korábban tudni lehetett, hogy Kielbe költözik. Amikor kiderült, hogy tavaly tavasszal a BL negyeddöntőjében a Veszprém ellen fog játszani, sajnálkozva nyilatkozott.

"Bizony szomorkodtam, hogy éppen annak a csapatnak kell majd jó sok gólt dobnom a továbbjutásért, ahová öt évig húzott a szívem. Kielben nyolcszor, Veszprémben hétszer találtam a hálóba. Örültem a teljesítményemnek, de a lelkem mélyén nagyon bánatos voltam. Most sem boldogít, hogy már megint összesorsoltak bennünket. Sokkal jobb lett volna a döntőben találkozni a régi csapatommal, szerintem ezt ők is így gondolkodják. Hogy most ki fog nyerni? A Barcelonának idén talán azért nehezebb a dolga, mert a meggyengült spanyol bajnokságban a szokásosnál kevesebb rangadót játszhatott. Ezért két egymást követő napon talán nem is bírja majd erővel. Mellette szól viszont a tapasztalt játékosok rutinja. A Flensburgról esik a legkevesebb szó, de ez nem jelent semmit, mert a jó kapusukkal és a veszélyes szélsőikkel, az egyre magabiztosabb védekezésükkel akár meglepetést is okozhatnak. Ahogy azt tavaly a Hamburg tette. A Veszprémet a tévét nézve folyamatosan figyelem. A felkészülési meccseken botladoztak, de aztán egyre inkább belelendültek és most már mindenre képesnek tartom őket. Félelmetes, hogy Sulic elől és hátul mi mindent tud már megoldani, de Ilics, Alilovics, nem utolsó sorban pedig Nagy Laci is hatalmas feladatokat oldott meg. Persze, velünk is számolni kell, mert már sokkal stabilabb a klubunk helyzete, mi játékosok pedig nagy hajrával megszereztük a Bundesligában az első helyet. Így jobb is elutazni Kölnbe. Ilics barátom már kétszer nyert a Kiel csapatával Bajnokok Ligáját, most itt a lehetőség, hogy az elsőt én is megszerezhessem. Azzal búcsúznék a szombati meccs előtt, hogy szívből gratulálok az EHF Kupa győztes szegedieknek, közülük is elsősorban Mikler Rolandnak és Zubai Szabolcsnak, akikkel együtt játszottam a Dunaferr csapatában!" - kedveskedett Marko Vujin, aki az eddigi legnagyobb nemzetközi sikerét akkor érte el, amikor 2008-ban a Veszprémmel KEK győztes lett.

(Telekom Sporthír Szolgálat - Szalay Péter)