Ilyés Ferenc alig várja, hogy ismét a válogatottban játsszon

Ilyés Ferenc alig várja, hogy ismét a válogatottban játsszon

2013. 02. 05.
Megosztás

A Wisla Plock kézilabdacsapatában szereplő Ilyés Ferenc a klub hivatalos honlapjának adott január végi interjújában elmondta, a decemberi műtét elkerülhetetlen volt, de ez nem jelenti azt, hogy hátat fordítana a válogatottnak.

A 31 éves átlövő decemberben úgy döntött, hogy műtétnek veti alá magát, és kiveteti a rögzítő fémeket a bokájából, emiatt pedig nem vehetett részt a világbajnokságon.

„Úgy gondolom, jó ötlet volt kivetetni a fémet a lábamból, most már jobban érzem magam. Ilyen fájdalmam korábban még sosem volt, nem tudtam már úgy mozgatni a lábam, mint korábban, ezért volt szükség a műtétre.”

A felvetésre, hogy a 30 év feletti játékosok előszeretettel mondják le a válogatottságot, Ilyés azt felelte, hogy erről nincs szó esetében, csak a sérülés miatt nem vállalta a vb-n a játékot, azért műtette meg magát, hogy ismét egészséges legyen, és ezután is szívesen viseli majd a címeres mezt, és alig várja már a következő Európa-bajnokságot, hogy részese lehessen..

Ilyés azt is elmondta, édesanyja miatt kezdett el kézilabdázni, aki 183 mérkőzésen erősítette a román válogatottat, amelynek még csapatkapitánya is volt.

A magyar játékost a lengyel liga legjobb védekező játékosának tartják, de támadásban nem kap túl sok lehetőséget. Hogy sajnálja-e, hogy kevés szerep hárul rá a támadásban?

„Hogy a legjobb lennék? Ezt ilyen egyértelműen én nem jelenthetem ki. Jó védőjátékos vagyok, de hogy én lennék legjobb? Ez kicsit túlzás, teszem a dolgomat – mondta mosolyogva. – Sajnálom persze, hogy nem játszok annyit támadásban, de igyekszem azzal a lehetőséggel élni, amit az edzőtől kapok. Ha támadásban is beállít, igyekszem gólokat szerezni, tenni a dolgom.”

Ilyés köszönetet mondott még Eklemovics Nikolának és Valentin Ghioneának, akiket ismert korábbról, és akik jelentősen megkönnyítették a beilleszkedését a lengyel listavezetőnél.

(Forrás: NSO)