Ilyés súlyosan megsérült, már meg is műtötték

Ilyés súlyosan megsérült, már meg is műtötték

2012. 04. 01.
Megosztás

Súlyos sérülést szenvedett Ilyés Ferenc, a jövő heti olimpiai selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott csapatkapitánya.

Az együttestől származó információ szerint a veszprémi átlövő a Gyöngyös elleni szombati, zártkapus mérkőzésen úgynevezett külső bokatörést szenvedett, s emiatt 2-3 hónapig nem játszhat, vagyis a göteborgi kvalifikációs tornán sem vehet részt.

Szikra-Mezey Csaba, a válogatott terapeutája elmondta, rögtön a találkozó első percében Ilyés egy lövés után rosszul lépett, és akkor törött el a jobb bokája feletti csont a sípcsont és a szárkapocscsont találkozásánál. Az úgynevezett külső bokatörés 2-3 hónap kihagyást jelent, Ilyést már este megműtik.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány Ilyés helyére a csurgói Katzirz Dávidot hívta be a keretbe.

A magyar csapat a macedónok, a brazilok és a házigazda svédek ellen lépnek pályára Göteborgban, és a kvartett első két helyezettje jut ki a londoni olimpiára. Amennyiben sikerül kvótát szerezni, Ilyés az ötkarikás felkészülés legelejétől a kerettel lehet.

A játékosok vasárnap pihenőt kaptak, és hétfőn, Veszprémben találkoznak ismét. Kedden edzés szerepel a programban, az együttes még aznap este átbuszozik Mosonmagyaróvárra, majd szerda reggel Bécsből repül el Göteborgba, az olimpiai kvótáról döntő tornára. A helyszínen, a Scandinaviumban szerdán és csütörtökön is lesz edzés.

Megműtötték Ilyés Ferencet

Dr. Erdélyi Gábor, a csapat orvosa arról tájékoztatta a Nemzeti Sportot, hogy a műtéten semmi komplikáció nem adódott, a balátlövő súlyos sérülése ellenére három hónap múlva teljes intenzitású munkát végezhet.

„Pozitív a véleményem a Gyöngyösön töltött napokról, kivétel ez a mai esemény, ami még mindig sokkol, mivel a védekezésünk oszlopát veszítettük el. Ilyés Ferenc külső bokatörést szenvedett, de ez nem az edzőtábor technikai részéhez tartozik. Nem véletlenül választottam Gyöngyöst, illetve a Mátrát, hiszen annak idején a világbajnokságtól a szöuli olimpiáig mindig ebben a környezetben kezdtük a felkészülést, amiről nagyon jó emlékeim vannak" – mondta Mocsai Lajos a gyöngyösi klub hivatalos honlapjának.

„Örömmel jöttünk és nagy szeretettel vártak minket az emberek, de ezt mindenki láthatta, aki megnézte az Algéria elleni meccsünket, ahol egy nagyon jó küzdelmet szurkolhatott végig a közönség. Sajnos a mai mérkőzésből több lett a kárunk, mint a hasznunk. Ettől függetlenül szerintem egy hasznos hetet töltöttünk itt és remélem, hogy meg lesz az eredménye a jövő héten!"

„Az olimpiai részvétel kivívása most a cél, de ennek az esélye most jelentősen csökkent. Ezt most csak úgy tudjuk elérni, hogy ha a csapat minden tagja összefog és megpróbáljuk ezt a jelentős hiányt pótolni. Gondoljunk csak bele, hogy Kiril Lazarov a világ egyik legjobb jobbátlövője elleni védekező játékost veszítettük el, aki ezt a feladatot meg tudta volna oldani. Jelen pillanatban nem látom, hogy ki tudja majd ugyanezt a szintet hozni. Óriási dolog lenne a magyar kézilabda sportnak is, ha sikerülne kijutnunk az olimpiára, mert ez egy nagyon nagy fellendülést hozhatna, mind a férfi, mind a női szakágban. Ez a célunk most" – zárta a beszélgetést a szövetségi kapitány.

A magyar férfi válogatott kerete:

kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged)
jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Harsányi Gergely (Tatabánya Carbonex)
jobbátlövők: Ancsin Gábor (Pick Szeged), Krivokapic Milorad (Cimos Koper), Laluska Balázs (MKB Veszprém), Mocsai Tamás (SG Flensburg-Handewitt)
irányítók: Császár Gábor (MKB Veszprém), Lékai Máté (Pick Szeged), Nagy Kornél (Dunkerque)
beállósok: Schuch Timuzsin (MKB Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
balátlövők: Katzirz Dávid (Csurgó), Perez Carlos (MKB Veszprém), Putics Barna (Gummersbach)
balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged)

A göteborgi olimpiai selejtező programja:

április 6., péntek:

14:45 ó: MAGYARORSZÁG-Macedónia
17 ó: Svédország-Brazília

április 7., szombat:

13:45 ó: MAGYARORSZÁG-Brazília
16 ó: Macedónia-Svédország

április 8., vasárnap:

14:45 ó: Brazília-Macedónia
17 ó: MAGYARORSZÁG-Svédország

Az olimpiai selejtezőtorna első két helyezettje vehet részt a londoni játékokon.

(Forrás: MTI)