Inkább magyar bajnoki cím, mint BL-döntő - Elek

Inkább magyar bajnoki cím, mint BL-döntő - Elek

2012. 09. 28.
Megosztás

A Ferencváros női kézilabdázóinak edzője a Bajnokok Ligája-döntő helyett inkább a magyar bajnoki címet hódítaná el csapatával.

Elek Gábor a Digi Sport Reggeli start című műsorában elmondta azt is, hogy BL-csoportjuk favoritjának a Larvikot tekinti, de továbbjutást vár a zöld-fehérektől.

„Inkább magyar bajnoki cím, mint BL-elődöntő. Egyértelmű. Még a BL-döntővel szemben is a hazai elsőséget választanám. A magyar bajnoki cím nagyon nagy vágyam. Biztos, hogy sokan azt mondják, nem vagyok normális, de engem a hazai elsőség vonz pillanatnyilag a legjobban. Nem tudom, miért, de roppant módon izgat engem” – válaszolta Elek Gábor.

A nemzetközi porond kilátásairól elmondta: „Nagyon vártam ezt a pillanatot, a visszakerülést a BL-főtáblára. 2009-ben játszottam már selejtezőt, sajnos az FTC újkori történetének majdhogynem leggyengébb csapatával tudtunk kiállni akkor egy megközelítőleg világválogatott Koppenhága ellen. Azóta várom a visszatérést, ami tavaly a Debrecen ellen a bajnokságban még elúszott.”

„A norvég sztáregyüttes, a Larvik a csoportban a legerősebb. A Volgográd az előzetes hírek szerint gyengült, de a BL-be leadták a legjobbak nevezését is. A svédekről egyelőre szinte semmit sem tudok. Az oroszok ellen jók az esélyeink, a Larvik ellen nem mi vagyunk a favoritok, a Sävehoffal kapcsolatban is talán felénk billen a mérleg. Optimista vagyok a csoportkör előtt: továbbjutást várok, ha nem sújtanak minket sérülések” – jelentette ki a BL-ben bemutatkozó tréner.

(Forrás: telesport.hu)