Interjú az olimpiai napról, a Mozgás Éjszakájáról, a győri EYOF-ról, Nanjingról és Rióról

Interjú az olimpiai napról, a Mozgás Éjszakájáról, a győri EYOF-ról, Nanjingról és Rióról

2014. 06. 25.
Megosztás

A MOB támogatásával szombatról-vasárnapra virradó éjszaka rendezik a Hősök terén és annak környékén a Mozgás Éjszakáját. Az esemény kapcsán Siklós Erik az ATV Start Plusz című reggeli műsorában adott interjút. A MOB sajtófőnöke a szervezet munkájával kapcsolatban a Nemzetközi Olimpiai Napról, a riói olimpiáról és a nanjingi ifjúsági olimpiáról, valamint a győri EYOF-ról is beszélt.

"Rengeteg a dolgunk, csak az idén két olimpia van. Szocsiban télit rendeztek, ott is volt magyar küldöttség, pontot is szereztünk, és lesz majd augusztusban Nanjingban, mégpedig a második ifjúsági olimpia. Utóbbi nem csak magyar szempontból, hanem méreteit is tekintve nagyobb mint egy téli olimpia. Több mint kétszáz ország képviselői lesznek ott és több mint huszonöt sportágban versenyeznek a fiatalok. Szocsiban tizenhat, Nanjingban több mint ötven magyar versenyző áll rajthoz, ráadásul az ifi olimpián olyanok, akik közül többen is lehetnek majd Rió hősei, tehát egy nagyon erős csapattal utazunk Nanjingba" - mondta bevezetésként a MOB marketing és kommunikációs igazgatója.

Siklós Erik a Nemzetközi Olimpiai Naphoz kapcsolódva arról beszélt, hogy öt, ifjúsági olimpiára készülő fiatal kapott mentortársat idősebb olimpikon, olimpiai bajnok személyében saját sportágában, aki tanácsaival segítheti a felkészülés utolsó ötven napjába érkező fiatalokat.

Rióval kapcsolatban a MOB sajtófőnöke a készültségi állapotról beszélt és a MOB elnökét is idézte. "Borkai Zsolt mondta a minap, hogy most egyetlen magyar sportoló sem mondhatja el azt Rióra készülve, hogy nincs meg a felkészüléséhez minden feltétel. Sikerült megteremteni a feltételeket a nyugodt olimpiai felkészüléshez. Nem hallani most olyan sportolót, aki olimpiára készül és panaszkodna, hogy nincsenek meg a feltételek."

Siklós Erik az interjúban megemlítette, 2017-ben Győr városa Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált rendez, mely alkalmával egy téli olimpiánál nagyobb számú, több mint 3500 versenyzőt és edzőt kell elszállásolni, logisztikailag ellátni. "A győri EYOF lesz az első magyarországi olimpiai esemény, ilyen létszámú résztvevő ellátása önmagában kihívás."

A Mozgás Éjszakája elnevezésű eseményt hétvégén rendezik június 28-án este 10 órától, vasárnap hajnali négyig. A Városliget, az Andrássy út, a Hősök tere, azok kivilágított része adja majd a helyszíneket. "A futással, kerékpározással este tízkor indulnak az események, tíz plusz egy sportág képviselteti magát, hajnali négyig tartanak a programok. Szerepel a műsorban többek közt salsa, zumba, ping-pong, tollaslabda, különböző fitnessprogramok, aerobic, foci. Mindezek előtt lesz hat órától, mintegy felvezetésként az olimpiai nap, ami a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kezdeményezése. 1948-ban határozták el, hogy június 23-a legyen az olimpia napja, és lehetőségük van a nemzeti olimpiai bizottságoknak egy héten belül olyan aktivitást megszervezni, ami a mozgás örömére buzdít. Mi most egy nagy sárkányhajó-fesztivált szerveztünk a Városligetbe" - magyarázta Siklós Erik.

Az ATV videója ide kattintva tekinthető meg.

(MOB-ATV)