Ismét elrajtol a Coop Rally

Ismét elrajtol a Coop Rally

2019. 09. 03.
Megosztás


A Coop Rally sikere közösségi siker, hiszen az idén tizennegyedik alkalommal elrajtoló verseny a teljes magyar élelmiszervertikumot helyezi a figyelem középpontjába – hangzott el az eseményt útjára indító sajtótájékoztatón Budapesten. A beharangozó eseményen részt vett Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is, aki a Coop-üzletlánc olimpiai elköteleződéséről is beszélt.

Az idei Coop Rally Kelet-Magyarországon mutat be hat hazai élelmiszerfeldolgozó szereplőt és két Coop tagvállalatot. A versenyen résztvevő cégek mintegy 2 ezer milliárd forintos forgalmat bonyolítanak és 50 ezer munkahelyet tartanak fenn. A Coop Gazdasági Csoport stabil piaci helyzetének fontos eleme, hogy az üzletlánc mindig is nagy hangsúlyt fektetett a magyar termékekre.

Ebben az évben a Coop Rally szakmai programján közel 100 élelmiszeripari, kiskereskedelemi, szolgáltató -és médiacég csapatának több mint 300 résztvevője 117 autóval, 3 médiabusszal szeptember 4-5. között Kelet-Magyarország 6 meghatározó gyártó és forgalmazó központjához, valamint 2 Coop-tagvállalathoz látogat el.

Kulcsár Krisztián elmondta, a Coop régi támogatója az olimpiai mozgalomnak és a magyar sportolóknak, az üzletlánccal pedig több mint két évtizede, az atlantai olimpia évétől kiváló viszonyt ápol a MOB. A felkészülésről szólva az elnök elmondta: jelenleg a tokiói kvótaszerzés zajlik, és az idei eredmények kapcsán minden ok megvan a bizakodásra. Hozzátette: jövőre Tokióban 13-15 magyar érem megszerzése reális várakozás.

Az üzletlánc elhivatottságát mutatja, hogy folytatva az eddigi támogatási tevékenységet, 2017-ben a következő olimpiai ciklusra vonatkozóan is meghosszabbította együttműködését a Magyar Olimpiai Bizottsággal, melynek keretében segíti a Tokióba utazó Magyar Csapat felkészülését.

„A Coop Gazdasági Csoport a kemény kereskedelmi versenyben is tudta tartani tavaly a szektorban betöltött pozícióját, sőt, növelni is tudta árbevételét” – értékelte a tisztán magyar tulajdonú kereskedelmi csoport teljesítményét Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója.

„A társadalmi felelősségvállalás a Coop hosszú történetének szerves része, az üzletlánc mindig is kivette a részét a közösség támogatásából. 2006-ban, amikor a Coop Rallyt útjára indítottuk, még mi sem sejtettük, hogy mi fog kinőni a rendezvényből, hogy a magyar élelmiszerek fontossága ennyire megragadja a közvéleményt” jelentette ki Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke.

„A kiváló magyar élelmiszereket népszerűsítő Coop Rally a hazai élelmiszerágazat legnagyobb seregszemléje, sikere pedig igazai közösségi eredmény” – hangsúlyozta Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.

A Coop Rally-n évről-évre sportolók, olimpikonok is részt vesznek.

(BusinessPlus-Coop-MOB)