Isten éltesse sokáig ! dr. Kamuti Jenő 75 éves

2012. 09. 17.
Megosztás

dr. Kamuti Jenő kétszeres olimpiai ezüstérmes tőrvívó hétfőn ünnepli 75. születésnapját.

1950-től a Budapesti Lokomotív, 1957-től a BVSC (Budapesti Vasutas Sport Club) vívója volt.
Tőrvívásban és párbajtőrvívásban egyaránt versenyzett, 1957-től 1976-ig mindkét fegyvernemben, összesen százhatvanszor szerepelt a magyar válogatottban.
1957-ben a párizsi világbajnokságon tagja volt a Czvikovszky Ferenc, Fülöp Mihály, Gyuricza József, Kamuti Jenő, Tilli Endre összeállítású, világbajnoki címet nyert magyar tőrcsapatnak.
1960 és 1976 között öt olimpián vett részt. Egyéni tőrvívásban elért két ezüstérme mellett még négy alkalommal ért el pontszerző helyezést.

Visszavonulása után, 1977-ben megkapta az UNESCO Fair Play-díját.
2012-ben beválasztották Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe.

1963-ban a Budapesti Orvostudományi Egyetemen orvosi diplomát szerzett. 1967-ben sebész szakorvosi vizsgát tett. A Semmelweis Kórház orvosa, majd a MÁV Kórház és Rendelőintézet osztályvezető sebész főorvosa, 1996-től 2001-ig kórházigazgató főorvosa volt.

1989 és 1998 között a Magyar Vívó Szövetség elnöke és a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja. Közben 1992-től 1996-ig a Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) főtitkára, 1996-tól a FIE Orvosi Bizottságának elnöke.
1996-tól az Európai Vívó Szövetség elnöke, majd tiszteletbeli elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Orvosi Bizottságának tagja.
2005-2008-ig a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára.
2000 óta irányítja a több szervezet, köztük az UNESCO által 1963-ban létrehozott, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által is elismert és támogatott Nemzetközi Fair Play Bizottságot.

Sport sikerei:

tőrvívásban
kétszeres olimpiai 2. helyezett (egyéni: 1968, 1972)
kétszeres olimpiai 4. helyezett (csapat: 1960, 1972)
kétszeres olimpiai 5. helyezett (egyéni: 1964 ; csapat: 1968)
világbajnok (csapat: 1957)
hatszoros világbajnoki 2. helyezett (egyéni: 1961, 1967 ; csapat: 1961, 1962, 1966, 1970)
világbajnoki 3. helyezett (csapat: 1959)
ötszörös Universiade-győztes (egyéni: 1959, 1961, 1963, 1965 ; csapat: 1961)
kétszeres Universiade 2. helyezett (csapat: 1959, 1963)
hatszoros magyar bajnok

párbajtőrvívásban
Universiade 2. helyezett (csapat: 1963)
kétszeres magyar bajnok