IV. SuperCross Sorozat: Az ózdi futamára is nemzetközi mezőnyt várnak a szervezők

IV. SuperCross Sorozat: Az ózdi futamára is nemzetközi mezőnyt várnak a szervezők

2013. 11. 02.
Megosztás

Az 1999-ben alakult Ózdi Kerékpáros Egyesület vasárnap november 3-án immáron negyedik alkalommal rendezi meg a 2010-ben életre hívott, őszi/téli kerékpáros szakág SuperCross sorozatának második futamát, az Ózd Kupát.

A szervező ÓKE csapata az idén egy rövidebb 2,7 kilométer hosszú és azon belül a már megszokott két lépcsőfelfutást és egy dupla palánkot tartalmazó körpályával várja az ország crossosait, közöttük az első futam férfi győztesével, Fejes Gáborral, valamint itt csatlakozik be a SuperCross sorozatba Dósa Eszter. Rajtuk kívül mindkét nem magyar bajnokát, Orosz Anitát és Buruczki Szilárdot is várják a szervezők, valamint nagy valószínűséggel rajthoz áll még a belga Wouter Cleppe is, akinek a neve az augusztusi mountainbike magyar kupáról lehet ismerős. Az elitek mellett természetesen az amatőrök is megmérettethetik magukat, aki számára egy rövidebb időtartamú versenyt rendeznek. Az időrend az eddig megszokottak szerint alakul, ahol is az első futamra délelőtt 11 órakor kerül sor, ahol az említett amatőrök, és gyerekek pattannak nyeregbe. Őket követik 11:45-kor az U19-ek, a Master2-ek és a Nők, majd 13 órakor kerül sor a nap fő futamára, ahol az Elit felnőtt és U23-as valamint a Master1-es korosztály kőkemény csatája lesz látható.

Az eredményhirdetést megelőzően pedig halloween alkalmából két körös jelmezes buli futamra is sor kerül, ahol nem a versenyé, hanem sokkal inkább a mókázásé lesz a főszerep.

Frölich Tamás a verseny főszervezője így nyilatkozott a futamot megelőzően.
- Ha az időjárás a mostanihoz hasonlóan alakul, akkor a tavaly debütáló rajt-cél területről indul a verseny, így egy 2,7 kilométer hosszú kör várja az indulókat. A pálya vonalvezetésén túl sokat nem változtattuk, már csak azért sem, mert véleményünk szerint a terület adottságait teljesen kihasználtuk, így csak egy két új nyom fog belekerülni, ami remélhetőleg kicsit technikásabbá varázsolja a nyomvonalat. Ám, ha Stadion vezetésével sikerül egyességet kötnünk, akkor lehet, még egy meglepetés várja a versenyzőket. Mivel ezen a hétvégén északi szomszédunknál női és utánpótlás EB-t rendeznek, ezért azokban a kategóriákban nem várunk szlovák versenyzőket, de a felnőtt férfi mezőnyben nagyon örülnénk, ha tiszteletüket tennék Milan Baranyiék.

A versennyel kapcsolatban fontos kiemelni, hogy az ÓKE csapata az Ózdiak számára ingyenes indulási lehetőséget biztosít, kortól és nemtől függetlenül, valamint a megszokott virsli és forralt bor vagy tea opció mindenki számára jár. Versenykiírás és nevezési információk a www.ozdike.hu oldalon találhatóak, ahol a szervezők által a férfi élmezőny tagjaival készített interjúkat is olvashattok.

(Forrás: Kéri István)