Iváncsik Gergő és Tamás maradt meg magnak a Löwent verő 2008-as KEK-győztes csapatból

Iváncsik Gergő és Tamás maradt meg magnak a Löwent verő 2008-as KEK-győztes csapatból

2013. 09. 26.
Megosztás

Öt éve annak, hogy a magyar férfi kézilabdasport jeles képviselője, a ma MKB-MVM Veszprém néven szereplő klubcsapat első helyen végzett a KEK-ben, amelyhez 2008 májusában egy ötgólos hazai győzelem, majd idegenben egy győzelemmel felérő döntetlen kellett a német színeket képviselő Rhein-Neckar Löwen elleni döntőben. A két rivális vasárnap a Veszprém Arénában ismét összeméri az erejét, ám most egy osztállyal feljebb, a Bajnokok Ligájában, ott pedig az „A” jelzésű csoport rangadóján.

Mocsai Lajos öt évvel ezelőtt diadalmaskodó egykori sikercsapatából mára csupán ketten maradtak meg a veszprémi kötelékben, Iváncsik Gergő (31) és az öccse, Tamás (30). A KEK-győztes 14 kézilabdázóból Vujin, Pérez, Ilyés, Sesum, Eklemovics, Putics, Gál, Lapcsevics, Luzsnyikov, Perics és Tatai vagy már új klubot választott magának, vagy befejezte a pályafutását, Marian Cosma pedig sajnos már nincs az élők sorában. Tizennégyből csak ketten maradtak meg magnak…

„Ez szinte hihetetlen a számomra, noha a csapatom „törzsgárdájának” a tagja vagyok, de erre a hatalmas változásra még így sem figyeltem fel – kommentálta az összehasonlítást Iváncsik Gergő balszélső, aki rövid ideig a veszprémi együttes csapatkapitánya is volt.
– Valójában törvényszerű, hogy a legjobb klubcsapatok játékosállománya időről időre kicserélődik, de hogy ennyire, az akár rendkívülinek is nevezhető. Nagyszerű volt az együttesünk 2008-ban, s bár a németeket sokan esélyesebbnek gondolták nálunk, Veszprémben ötgólos előnyt szereztünk, a visszavágón pedig túljártunk a hazai játékosok eszén, akik a végén még a döntetlennek is örülhettek. Azóta csak egyszer kerültünk szembe a Löwennel, de arról az előkészületi mérkőzésről – amikor még Mocsai Lajos volt a mesterünk – jobb, ha hallgatok, mert csúnyán elpáholtak minket. Ami pedig a csapatunk átváltozását illeti, számomra az a legfurcsább, hogy időről időre ellenfélként találjuk szembe magunkat az egykori veszprémi játékosokkal, ahogy nemrégiben kétszer is Marko Vujinnal, aki már a THW Kiel együttesét erősíti, most vasárnap pedig a Löwennel érkező Zarko Sesummal. Hazai pályán is nehéz meccs vár ránk, és semmiképpen sem téveszthet meg bennünket az, hogy a Löwennek döcögő játékkal hazai pályán döntetlennel kellett beérnie az ukrán BL újonc ukrán Zaporozsje elleni első csoportmérkőzésén. Érzésem szerint születnek még ennél is érdekesebb eredmények is a Bajnokok Ligájában.”

A 2008-as KEK döntő két mérkőzésén Iváncsik Gergő összesen 11, öccse Tamás pedig 7 góllal segítette elő a veszprémi sikert.

„Pályafutásom egyik legszebb napja volt, amikor a hatalmas mannheimi sportarénában a német közönség a döntő után nem a kedvenceit, hanem bennünket tapsolt meg – emlékezik Iváncsik Tamás, a csapat jobbszélsője. - Számomra is meglepő az, hogy a győztes gárdából mára csak mi ketten, a bátyám és jómagam maradtunk meg, de a játékosok körforgása a kézilabda sport velejárója, mi több, a fejlődés motorja. Nekem abban a 2008-as csapatban ugyanúgy büszkeség volt játszani, mint a mostaniban, amelyik most már sokkal kevésbé kiszámítható ellenfél a vetélytársak számára. Már nem hatos fallal védekezünk, amire a riválisok könnyebben tudtak felkészülni, de nem csak a támadások megfékezésében, hanem a kontrák gyors és többféle befejezésében is szélesebb lett a repertoárunk. Egyetlen perc leforgása alatt tudunk támadásban és védekezésben „arcot” váltani és ez a mostani együttes egyik leghatékonyabb fegyvere. A vasárnapi ellenfelünk játékosállománya kevesebbet változott az elmúlt öt esztendőben, az összeszokottságnál azonban nagyobb előnyt jelenthet a számukra, hogy Európa legerősebb bajnokságában szerepelnek. Időről időre olyan terhelésű és feszültségű meccseket játszanak, amelyek színvonala akár egy BL rangadóhoz is hasonlítható. Még sem félünk tőlük, mert mi is egyre jobbak vagyunk és újra ott lesz velünk vasárnap az Arénában 5000 fanatikus szurkolónk is!” – hangsúlyozta Iváncsik Tamás.

Az MKB-MVM Veszprém őszi első hazai BL szereplése nagyon fontos esemény a kiemelt támogatóként a csapat mellett álló Telekom számára is, amely nem csupán a sikeres csapat partnere, hanem lelkes szurkolója és kitartó támogatója is. Aligha mellékes, hogy az első együttműködési megállapodást 16 évvel ezelőtt írták alá…

(Forrás: Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter)