Iváncsik Tamás lemondta a válogatottságot

Iváncsik Tamás lemondta a válogatottságot

2012. 10. 26.
Megosztás

Iváncsik Tamás, az MKB Veszprém jobbszélsője tájékoztatta a Magyar Kézilabda Szövetséget, hogy nem akar többé a válogatottban szerepelni.

A 29 éves játékos az MTI megkeresésére azt mondta, hogy a jövőben a klubfeladataira kíván összpontosítani.

„Fájó szívvel ugyan, de egyelőre lemondom a szereplést a nemzeti csapatban, és a klubkézilabdára koncentrálok. Megköszönve az eddigi bizalmat további sok sikert kívánok a Fiúknak, a sportvezetőknek és a szurkolóknak pedig megértését kérem” - írta az MKSZ-nek címzett levelében Iváncsik Tamás. Hozzátette: még nem tudta túltenni magát azon a csalódottságon, hogy kimaradt a londoni olimpián negyedik helyen végzett csapatból.

„A csalódottságom még túl élénken él bennem, és ezért jelenleg nincs meg bennem az a feltétlen bizalom, ami a jó teljesítmény eléréséhez elengedhetetlen egy játékos és az edző között” - fogalmazott a játékos.

A 109-szeres válogatott Iváncsik Tamás 2004-ben debütált a nemzeti csapatban. Idén január 16-án a szerbiai Európa-bajnokságon súlyos sérülést szenvedett, bal térdében a teljes elülső keresztszalag elszakadt. A rehabilitációt követően július elsején csatlakozott a londoni olimpiára készülő válogatotthoz. Az előkészületi mérkőzéseken szóhoz jutott, Mocsai Lajos szövetségi kapitány azonban végül nem jelölte őt az ötkarikás csapatba.

„Iváncsik Tamás élvezi a bizalmamat, a véleményem nem változott meg róla, és remélem, hamarosan ismét vállalja a nemzeti csapatban való szereplést”- mondta el az MKSZ közleménye szerint Mocsai Lajos, aki kitért rá, miért hagyta ki az ötkarikás együttesből, amelybe csak 14 játékost lehetett nevezni.

A kapitány elmondta: több csapat is szélsőposzton csupán egy játékost nevezett Londonra, és többek között azért nem tudott Iváncsikra elsőszámú jobbszélsőként számítani, mert az olimpia előtt nem esett át sorozatterhelésen.

„Döntésemet akkor is a csapat érdekének megfelelően hoztam, ráadásul így Tamás időben be tudott kapcsolódni klubja felkészülésébe, és most ősszel remek sportformát ért el, aminek nagyon örülök. Az olimpia előtti döntésemnek ő nem örült, de ez természetes, hiszen remek versenyző, aki mindig győzni szeretne, csalódtam volna, ha elfogadja a döntést. Bízom benne, hogy hamarosan ismét velünk lesz a válogatottnál” - tette hozzá Mocsai.

Vetési Iván, az MKSZ elnöke jelezte: mivel Iváncsik azt mondta, hogy egyelőre nem kíván a válogatottban szerepelni, ezért a szövetség a maga eszközeivel mindent megtesz annak érdekében, hogy minél hamarabb visszatérjen, és már a januári világbajnokságon ott legyen a jobbszélső.

Egy hónapja az ugyancsak veszprémi Laluska Balázs mondta le a válogatottságot hasonló okra hivatkozva.

(Forrás: MTI)