Szamarcidisz-kupa: Két győzelem a torna első napján

Ivkovics 12 fősre szűkítette a válogatott keretét

2013. 07. 26.
Megosztás

A felkészülés hajrájához érkezett a magyar férfi kosárlabda-válogatott. A Fehéroroszország és a Szlovákia elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő csapat péntektől vasárnapig Szombathelyen vesz részt a Pannon-kupán, amelynek keretében Montenegró és Ausztria ellen gyakorolhat utoljára élesben az augusztus 1-jén sorra kerülő minszki selejtezőre.

„Végre! – vágta rá lelkesen Tóth Ádám, amikor felvetettük neki, hogy már csak hatot kell aludni, és pályára léphet az első selejtezőn. Aztán ugyanez volt a válogatott center reakciója, amikor a pénteki ellenfélről, az Európa-bajnoki résztvevő montenegrói válogatottról kérdeztük.
– Rég játszottunk ilyen erős ellenféllel. Biztos vagyok benne, hogy hasznunkra válik a mérkőzés, mert ilyen jó csapat ellen rengeteg tapasztalatot szerezhetünk, s ez segíthet az Eb-kvalifikáció során. Fokozatosan álltunk össze a felkészülés alatt, alig várjuk a hétvégi meccseket meg a selejtezőket. Az edzések közben is kapjuk az információkat a fehéroroszokról, hiszen lehet sejteni, milyen szerkezetben, felállásban játszanak majd ellenünk.”

Sztojan Ivkovics közben 12-esre szűkítette a válogatott keretét. Azokkal is elégedett a szövetségi kapitány, akik nem kerültek be a 12-be (Kovács Péter, Mészáros Máté, Pongó Martin), ezért ha szükség van rájuk (sérülés, stb.), visszakerülnek a keretbe.

A VÁLOGATOTT 12-ES KERETE
Allen Rosco, Ferencz Csaba, Keller Ákos, Lekli József, Simon Balázs, Szabó Zsolt, Tóth Ádám, Tóth Gergely, Tóth Norbert, Trotter Obie, Vojvoda Dávid, Wittmann Krisztián

Pénteken Szombathelyen a Pannon-kupa első találkozóján a magyar férfi válogatott nagyon szépen teljesített Montenegró együttese ellen, s bár végül 4 ponttal kikaptak Kellerék, de ez egy kimondottan hasznosnak tűnő, egyúttal pozitív emlékeket hagyó derbi volt.
Az első negyedben volt egy kis időszak, amikor megugrott ellenfelünk, de 10-20 után talpra álltunk, és később már többször nálunk volt az előny. A legvége jobban sikerült Montenegrónak, ám a magyar gárda is tetszetősen kosarazott ezen a napon.

Sztojan Ivkovics:
- Büszke vagyok a csapatra, de sose tudok örülni, ha kikapunk. A fiúk nagyon komoly munkát végeztek az utóbbi időben, s ez látszott is, sokat javult a játékunk. Ám nem csak annak képe lett jobb, hanem a srácok személyiségváltozáson is átestek. A negyedik negyedben Trotter nem tudott játszani, mert kicsit megsérült.

Luka Pavicsevics:
- Követem a magyar kosárlabdát, hiszen annak idején Sopronban játszottam. Nekünk ez az első felkészülési meccsünk, ezért még sok volt a hiba, de nagyon örülök, hogy nyertünk. Jót tett a magyar válogatottnak, hogy fiatalítottak rajta. Viszont mi is keményen, koncentrálva kosaraztunk. Egyébként a magyarok szerintem ma jobban játszottak, de a miénk a jobbik együttes általában véve.

Válogatott felkészülési mérkőzés
XVIII. Pannon Nemzetközi Férfi Kosárlabda Torna, 1. meccs
2013. július 26. Savaria Aréna, Szombathely
MAGYARORSZÁG – MONTENEGRÓ 72-76 (15-20, 27-19, 16-24, 14-13)
Magyarország: Simon 8, Trotter 12/6, Vojvoda 14/9, Szabó Zs. 11/9, Tóth Á. 7. Csere: Keller Á. 12, Wittmann 6/3, Ferencz 2, Tóth N. (keretben volt még, de nem játszott: Tóth G., Mészáros M., Allen).
Montenegró: Ivanovics 6/6, Sehovics (Suad) 20/12, A. Popovics 8, Dasics 12/9, Dubljevics 6. Csere: Barovics 8, Rice 7/3, Bakics 5/3, Sehovics (Sead) 2, M. Popovics 2,

A további program:

Szombat, 19: Montenegró–Ausztria.
Vasárnap, 18: Magyarország–Ausztria

(Forrás: MTI, hunbasket.hu)