Jacques Rogge is beszédet mondott a megnyitón

Jacques Rogge is beszédet mondott a megnyitón

2013. 07. 26.
Megosztás

A hivatalos megnyitóval megkezdődtek a IX. Világjátékok küzdelmei. A kolumbiai Cali városában augusztus 4-ig 100 ország versenyzője vesz részt a nem olimpiai sportágak seregszemléjén.


A Világjátékok rangját mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a megnyitón beszédet mondott Jacques Rogge is. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a sport tisztaságára, a sportszerűségre és a toleranciára hívta fel a figyelmet. A bevonulásnál a kolumbiai szervezők egységesen helyi önkéntesekkel vitették be az egyes csapatok nemzeti zászlaját, így a magyar csapat kijelölt zászlóvivője, Kanyó Dénes búvárúszó képletesen tett eleget a megtisztelő felkérésnek.

A Világjátékok története 32 éves múltra tekint vissza. Az első olimpián kívüli sportágak világversenyének, 1981-ben, az amerikai Santa Clara adott otthont. A legtöbb magyar érmet a játékok során búvárúszók szerezték. Magyarország eddig összesen 8 aranyat, 15 ezüstöt és 16 bronzérmet szerzett.

Páli Viktoria és László Csaba, a standard tánc kategória:

Az előttünk álló 10 nap alatt összesen 58 magyar sportoló vesz majd részt a IX. Világjátékokon. Több sportágban éremesélyes indulónk van. Dobogós reményeik lehetnek többek között a maratoni kajak-kenusoknak, a strandkézilabdázóknak, a búvároknak és a szumósoknak is.

Makai Erika, szumó:



(Forrás: nem olimpiai sportágak sajtószolgálata)