Janics egykori edzője szerint a „bajnokverő” Kárász Anna előtt megnyílhat az út Rio felé

Janics egykori edzője szerint a „bajnokverő” Kárász Anna előtt megnyílhat az út Rio felé

2015. 06. 09.
Megosztás

Kovács László (68), a szegedi kajaksport tekintélyes alakja, a MOB Kiemelt Edző Programjának tagja már akkor fényes jövőt jósolt fiatal tanítványának - a most Európa Játékokra készülő - Kárász Annának, amikor Janics Natasa, az EDF Démász Szegedi VE háromszoros olimpiai bajnoka még a csúcson járt. Nehezen mondta ki, de nem titkolta: bármennyire is szereti és példaképként tiszteli Anna a nála sokkal tapasztaltabb klubtársát, a páros időre menések késhegyre menő küzdelmeiben az ifjú tehetség egyre nehezebben tud féket szabni a fiatalos lendületének és a növekvő becsvágyának.

Ez akkoriban történt, amikor az egyetemista Kárász Anna nap, mint nap még kerékpáron hajtott ki Szegedről a Maty-éri pályára, mert úgy gondolta, hogy ezzel is javítani tudja az állóképességét.

„Engem is meglepett az 500-as győzelme a hétvégi első válogatón, pedig nagyon ment a hajója az edzéseken, és a stopperóra is remek időket mutatott. Anna érzéseire alapuló visszajelzései még ennél is többet jelentettek a számomra. Megszokhattam ugyanis, hogy tőle mindig pontos és hasznos információkat kapok, amelyek arra is alkalmasak, hogy szükség esetén az edzéstervén is változtatni tudhassak. Sok nagy versenyző felkészülését segíthettem már, de olyan jól együttműködő kajakozóval, mint amilyen Anna, még nemigen találkoztam” – hangsúlyozta a ritkán nyilatkozó Kovács László, aki biztos abban, hogy Kárász Anna látványos „bajnokverése” semmiképpen sem minősíthető kifutott eredménynek.

„Másképpen nyilatkoznék egy lassú és eseménytelen 500-as döntő után – mondta a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó szakember -, de a múlt heti válogató pörgős volt, a hajrá pedig félelmetes. Öt olimpiai bajnokot nem is lehet „csak úgy”, kellő lendület és jól felépített taktika nélkül legyőzni. Messze még a második válogató, és addig Anna a bakui Európa Játékokon is bizonyítani szeretne, de már most kimondhatom, hogy hasonló akarással és jó taktikával a „visszavágón” is a legjobb lehet. Egy biztos: a csalódottak megkettőzött akarással harcolnak majd az Európa- és a világbajnoki szereplés jogáért.”

Kovács László, aki a hetvenes és a nyolcvanas években olyan szegedi kajakozó nagyságok útját egyengette, mint amilyen Csapó Géza, Svidró József és Petrovics Kálmán volt, bulgáriai és horvátországi munkavállalások után tért vissza egykori sikereinek a helyszínére.

„Büszke vagyok arra, hogy egy ideig Janics Natasával is foglalkozhattam. Megbocsátó ember vagyok, ezért ma már nem is foglalkozom azzal, hogy miért és hogyan távozott Szegedről. Tisztában vagyok azzal, hogy mi az értéke a sportolói életművének, amellyel igen magasra emelte a mércét a mögötte következők előtt. Szeretném, ha Annából is nagy versenyző lenne, aki tavaly öt aranyéremmel – kettő a moszkvai világbajnokságról, még kettő a szegedi U23-as vb-ről, egy pedig a brandenburgi kontinensversenyről – már letette a névjegyét. Azt szoktam mondani: nem elég hogy csinos, okos, szorgalmas és megbízható, de még kiváló sportoló is. Becsülöm azért, hogy a kegyetlennek is mondható hajtás közben diplomát szerzett a Szegedi Tudományegyetemen, így most az olimpiai kvalifikációs világbajnokság esztendejében már „csak” az edzésekre és a versenyekre összpontosíthat.”

Kárász meglepetést okozó ötszázas győzelme után Storcz Botond szövetségi kapitány csettintett egyet, majd nagy elismeréssel nyilatkozott az elért idejéről. Kovács László, a mestere most meg azt mondja, hogy a képességeinek és a céltudatosságának köszönhetőn még nagyobb bravúrokra is képes lehet. Kijelentését úgy pontosította, hogy ha megnyílik az út a tanítványa előtt Rio felé, akkor a mércét még magasabbra készülnek emelni…

(Telekom Sporthír Szolgálat/Szalay Péter, fotó: Szalmás Péter)