Mozgásgyógyszer kongresszust rendeztek az Akadémián, Borkai Zsolt fővédnökségével

Január 26-án rendezi első idei konferenciáját a 20 esztendős sporttudós-társaság

2016. 01. 13.
Megosztás

Kétezer-tizenhatban ünnepli fennállásának húszesztendős évfordulóját a Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT). A hazai sporttudományi szakembereket tömörítő szervezet az első idei konferenciáját január 26-án 14 órától a Testnevelési Egyetem Hepp Ferenc termében rendezi.

A több mint félezer tagot számláló, a Magyar Olimpiai Bizottság támogatásával működő civil szervezetet 1996-os megalakulásától 2009 decemberéig Frenkl Róbert vezette, az orvosprofesszort az elnöki tisztségben Tóth Miklós, szintén orvosprofesszor váltotta.

Az MSTT 2016-os nyitókonferenciája dr. Nyerges Mihánynak, a TF egykori oktatójának is emléket állít.

Az "Eredményjelző: Magyar sport 2015" címet viselő szakmai fórum gazdasági, sportberuházási témákat éppúgy érint, mint a magyar sport létesítményfejlesztési területeit vagy éppen a munkahelyi sportot.

Az eseményt a Magyar Sporttudományi Társaság és annak Sportmenedzsment Szakbizottsága a Testnevelési Egyetemmel közösen szervezi. A fórumon köszöntőt mond Tóth Miklós a MOB alelnöke, az MSTT elnöke és Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora.

A köszöntők után adják át a Nyerges Mihály Emlékdíjat.

A konferencia részletes programja ide kattintva letölthető.

Helyszín: a Testnevelési Egyetem Hepp Ferenc terme (1123 Budapest, Alkotás u. 44. Főépület I. emelet).
Időpont: 2016. január 26-án (kedden) 14.00 – 17.30.

A konferencián a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!
Regisztráció: 2016. január 25én 14.00 óráig lehetséges: [email protected], tel: +36 30 991 0203.

(MSTT-MOB)