Jégkorong, EBEL: a Volán megint nyert, és az élre állt

Jégkorong, EBEL: a Volán megint nyert, és az élre állt

2014. 01. 25.
Megosztás

Az EBEL középszakaszának harmadik fordulójában a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata idegenben 2–1-es győzelmet aratott a Klagenfurt ellen, így őrzi hibátlan mérlegét, nem mellesleg átvette a vezetést az alsóházban.

Az első harmadban gólt nem, csak helyzeteket és kiállításokat láthatott a klagenfurti publikum, amely alighanem utólag kiegyezett volna ugyanezzel a forgatókönyvvel a második játékrész után is. A Sapa Fehérvár a harmad második felében Colton Yellow Horn és Bryan McGregor jóvoltából is betalált, így kétgólos előnnyel várhatta a folytatást – mindkét találat azonos létszám mellett született.

A hajrában a hazaiak kettős emberelőnyben, Colton Fretter találatával egy gólra felzárkóztak, egyenlíteniük azonban már annak ellenére sem sikerült, hogy az utolsó bő másfél percet kapus nélkül játszották le.

A Volán három meccs után is hibátlan a középszakasz alsóházában, így megelőzte a Klagenfurtot – amely négy pontot hozott magával a bajnokság ezen fázisába –, és az élre állt.

JÉGKORONG, EBEL
KÖZÉPSZAKASZ, 3. FORDULÓ

ALSÓHÁZ
KLAGENFURT (osztrák)–SAPA FEHÉRVÁR AV19 1–2 (0–0, 0–2, 1–0), Klagenfurt, 4100 néző. Vezette: Kellner (osztrák), Warschaw (kanadai), Ettlmayr (osztrák), Rakovic (szlovén)
KLAGENFURT: Swette – Pöck, Schumnig, Lammers, Koch (1), Lundmark – Reichel, Furey (1), Fretter 1, Spurgeon, Scofield – Iberer, Siklenka, S. Geier, Schuller, M. Geier – Isopp, Ban, Pirmann, Schellander, Harand.
SAPA FEHÉRVÁR: Hetényi Z. (1) – Tokaji (1), Szirányi B., Banham, Sarauer, Kovács Cs. (1) – Jackman, Sertich, Magosi B., Naglich, Yellow Horn 1 – Varga A., Orbán, Benk, McGregor 1, Mihály Á. – Pozsgai, Hetényi P., Tóth G., Nemes, Németh A. (1).
Gólok. 31:17: Yellow Horn (Németh A., Hetényi Z., 0–1). 35:37: McGregor (Kovács Cs., Tokaji, 0–2). 52:10: Fretter (Koch, Furey – kettős emberelőny, 1–2)
MESTERMÉRLEG
Marty Raymond: – Nem ez volt a legjobb meccsünk, de a jó csapat mindig megtalálja a győzelemhez vezető utat. Elégedett vagyok a védekezéssel, Hetényi Zoltán pedig megint nagyon jól védett. A harmadik harmadban a bírók nem mértek egyenlő mércével, a másik oldalon több kiállítást is be kellett volna fújniuk, de a lényeg, hogy győztünk. Minden meccsen győzelmet várok, úgyhogy nem lepett meg a jó kezdés, de továbbra sem akarunk túl messzire előre tekinteni.

Dornbirner–Graz 1–4 (1–2, 0–2, 0–0), Innsbruck–Olimpija Ljubljana 4–3 (2–1, 1–2, 1–0)

FELSŐHÁZ

Znojmo–Villach 2–3 (2–1, 0–1, 0–0, 0–1) – hosszabbítás után, Vienna Capitals–Bozen 1–2 (1–2, 0–0, 0–0), Linz–Salzburg 1–4 (0–2, 0–1, 1–1)

AZ ALSÓHÁZ ÁLLÁSA 1. Sapa Fehérvár AV19 7 (1), 2. Klagenfurt 6 (4), 3. Dornbirn 5 (3), 4. Innsbruck 4, 5. Graz 4 (2), 6. Olimpija Ljubljana 2
Zárójelben az alapszakaszból hozott bónuszpontok.

A FELSŐHÁZ ÁLLÁSA 1. Vienna Capitals 8 (4), 2. Salzburg 6 (2), 3. Bozen 5 (1), 4. Linz 5 (3), 5. Znojmo 4, 6. Villach 3 – 1 – 2 7–9 –2 2
Zárójelben az alapszakaszból hozott bónuszpontok.

(Forrás: NSO)