Megszenvedtek a győzelemért a házigazda finnek

Megszenvedtek a győzelemért a házigazda finnek

2012. 05. 05.
Megosztás

Svédország és Finnország a házigazdája a 2012-es jégkorong világbajnokságnak. Az első játéknap több szoros eredményt hozott.

A-CSOPORT (FINNORSZÁG)

A kanadaiak energikus támadójátékkal mutatkoztak be, így nem keltett különösebb meglepetést, hogy az első harmad derekán Ryan Getzlaf passzából Jamie Benn meg is szerezte számukra a vezetést.
Noha a második harmad Tomás Tatar egyenlítő góljával indult, ez a húsz perc egyértelműen a kanadaiaké volt. Ők támadtak többet, megcsörgették a kapuvasat, majd a periódus második felében két gólt is szereztek. Jordan Eberle lövése nyomán még éppen csak átcsorgott a korong – az utóbb a meccs legjobbjának megválasztott – Peter Hamerlík kapus lábvédője alatt, majd a gólvonalon, azonban Andrew Ladd találata már mindenki számára egyértelmű volt: a Winnipeg támadója egy eredményes letámadásból épülő akciót fejezett be góllal.
A harmadik játékrész áthúzódó kanadai emberelőnnyel kezdődött, és nemcsak, hogy elmaradt a győzelmet biztossá tevő gól – de a kiegészülő szlovákok szinte azonnal szépítettek Milan Bartovic révén! A folytatásban kiegyenlített játék zajlott, mindkét oldalon akadtak gólszerzési lehetőségek, Szlovákia nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, de hiába jutott végre emberelőnyhöz a játékrész felénél (a kanadaiak mindössze egy, a szlovákok két kisbüntetést kaptak az egész meccsen), hiába akciózott hat mezőnyjátékossal az utolsó percben, újabb gól nem született – Kanada nyert 3–2-re.

A csoport első mérkőzésén – amely egyben a jégkorong-világbajnokság nyitótalálkozója volt – a kanadaiak következő, szombati ellenfele, az Egyesült Államok válogatottja öt góllal nyert Franciaország ellen. Pedig jól kezdtek a franciák, a 13. percben vezetéshez jutottak. Az esélyesebb amerikaiak még a harmad vége előtt egyenlítettek, a második felvonásban emberelőnyös gólokkal növelték az előnyüket, ám a franciák felzárkóztak egygólos hátrányra.
Az Egyesült Államok a 39:38-nál lőtt góljával ismét megugrott kettővel, a záró játékrészben pedig már csak az amerikaiak voltak eredményesek, háromszor akcióból találtak be Cristobal Huet kapujába.

A helsinki csoport péntek esti záró mérkőzésén a házigazda Finnország igencsak megszenvedett a minimális győzelemért. A Fehéroroszország elleni találkozón mindössze egyetlen gól született, Janne Niskala ütötte Mikko Koivu passzából az első periódus utolsó percében. A finnek amúgy nyomasztó fölényben játszottak: 38:21 volt a kapura lövések aránya a javukra. A második periódusban három, az elsőben és az utolsóban egy-egy emberelőnyt hagytak kihasználatlanul – igaz, ebben vendégeik sem voltak jobbak, ők három fórt hagytak veszendőbe menni, ebből kettőt az utolsó játékrészben.

B-CSOPORT (SVÉDORSZÁG)

A csoport nyitómérkőzésén Németország háromgólos győzelmet aratott az újonc olasz válogatott ellen. A németek minden harmadot 1–0-ra nyertek meg, előbb a játékrész végén, majd kétszer az aktuális felvonás elején tudtak eredményesek lenni. Első és második találatuk akcióból, a harmadik fórból született. Christoph Ullmann és Philip Gogulla gólt ugyan nem szerzett, de előbbi három, utóbbi két assziszttal zárt.

A nap második stockholmi mérkőzésén a cseheknek alaposan meg kellett dolgozniuk a győzelemért.
Dánia az első játékrészben két emberhátrányt is kihúzott, igaz, utána kihasználatlanul hagyott egyet. A második periódusban a dánok egyszer egy percig kettős emberfórban terelgették a pakkot, de nem tudták gólra váltani e nagy lehetőséget, sőt a nem sokkal később megkapott szimpla emberelőnyt sem.
A játékrész végén rajtuk volt a sor, hogy kihúzzanak egy hátrányos helyzetet, ám amint teljesítették a feladatot, szinte azonnal gólt kaptak – Ales Hemsky öt másodperccel a dudaszó előtt szerzett vezetést a cseheknek. Az utolsó harmadban a dánok lőttek többször kapura (ekkor 9:7, összesítésben 26:24 volt a lövési mutató a javukra), de nem sokkal a vége előtt megint a csehek szereztek gólt Petr Tenkrát révén – a montreali Tomás Plekanec mindkét gól előkészítésében is benne volt.

A nap záró mérkőzésén a stockholmi nyolcas házigazdája, Svédország kemény csatában múlta felül Norvégiát. Még két perc sem telt el a mérkőzésből, de már mindkét csapat kapott egy-egy kisbüntetést. A játékrész utolsó öt percében tíz (!) hasonló feddést róttak ki a játékvezetők – amikor Jakob Silfverberg megszerezte a vezetést a svédeknek, náluk négy, a norvégoknál három játékos volt a jégen. A második periódus legelején Mads Hansen azonnal egyenlített, azonban Marcus Kruger gyorsan visszaállította az egygólos különbséget. A felek valamelyest lehiggadtak, a hátralévő időben mindössze öt kétperces kiállítás került a jegyzőkönyvbe – az egyik fórt kihasználva állította be Loui Eriksson a végeredményt. Ha a kapura lövések arányát nézzük (44:20), a különbség hízelgő a norvégokra nézvést. A svédek szombaton a csehek ellen folytatják.

Eredmények:
A csoport, Helsinki:
Kanada-Szlovákia 3-2 (1-0, 2-1, 0-1)
Egyesült Államok-Franciaország 7-2 (1-1, 3-1, 3-0)
Finnország–Fehéroroszország 1–0 (1–0, 0–0, 0–0)

B csoport, Stockholm:
Csehország-Dánia 2-0 (0-0, 1-0, 1-0)
Németország-Olaszország 3-0 (1-0, 1-0, 1-0)
Svédország–Norvégia 3–1 (1–0, 1–1, 1–0)

(Forrás: NSO)