Jelenről, múltról és jövőről a Zsivótzky Kör adventi sétáján

Jelenről, múltról és jövőről a Zsivótzky Kör adventi sétáján

2017. 12. 22.
Megosztás


Korán keltek a Zsivótzky Gyula Olimpiai Kör Egyesület tagjai. Mire a hagyományos adventi sétájukra indultak, már túl voltak az évet záró és értékelő közgyűlésükön, amely nagyon tartalmasra sikerült. A sikátori Kultúrház termét megtöltő hallgatóság előtt dr. Printz János Károly elnök tekintette át a lassan mögöttünk lévő év eseményeit, s bőven volt miből válogatnia.

A tájékoztató szerint a legnagyobb visszhangot kétségkívül az olimpiák rendezéséről szervezett júniusi konferencia váltotta ki, s az egyesület életében 2017-ben is meghatározóak voltak a kör névadójára emlékező ünnepi rendezvények. A kör által szervezetett versenyeken ez évben is sok élménnyel, sikerekkel gazdagodtak a résztvevők.

Ami a jövő évet illeti, az egyesület tervei támaszkodhatnak a már elért eredményekre, a megteremtett hagyományokra, de – a szervezetet, a tevékenységet és a kör arculatát egyaránt érintő - megújulás jegyében, amelyet a közgyűlés elvi döntései is megalapoztak.

Az ülésen ugyan elhangzott a zárszó, de az egyes ötletek és javaslatok séta közben gyakran újra szóba kerültek. Az immár hatodik alkalommal meghirdetett közös adventi programhoz az időjárás ezúttal is kegyes volt, s kellemes decemberi napsütésben telt el a Bakony szélén a másfél-két óra. Ismét bebizonyosodott az is, hogy nem kell feltétlenül messzire menni ahhoz, hogy a természet szépségeivel, apróbb csodáival találkozzunk. Nem véletlenül vetődött fel ötletként az sem, hogy a hasonló kiruccanásokat gyakoribbá kéne tenni, s erre az egyesület 2018. évi naptárában is több napot is be kéne jelölni. Ilyen és hasonló ötletek már a következő közgyűlés napirendjét formálhatják, amelyre nem is kell sokat várni. A határozatok és állásfoglalások alapján a február elejére tervezett újabb tanácskozás több fontos döntést hozhat majd az egyesület működésére, tevékenységére vonatkozóan.

A fentiek több szempontból igazolják azt a tételt, mely szerint a Zsivótzky Kör mozgásban van. Mindnyájan bízunk abban, hogy ez érvényes lesz a következő esztendőre is.

(MOA/PJK, fotó: PTZS/VD)