Jelentősen csökkenthetik a 2020-as tokiói olimpia költségeit

Jelentősen csökkenthetik a 2020-as tokiói olimpia költségeit

2016. 11. 02.
Megosztás


A kajak-kenu és evezés versenyeinek otthont adó tervezett helyszín változtatásával jelentősen csökkentenék az 1360 nap múlva megrendezendő 2020-as tokiói olimpia költségeit – írja az insidethegames.biz.

Amint arról beszámoltunk, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) koordinációs bizottsága nemrégiben tett látogatást Tokióban, és egyeztetett az ötkarikás játékok szervező bizottságával az előkészületekről. Thomas Bach NOB-elnök – aki Akihito japán császárhoz is ellátogatott – akkor úgy fogalmazott: sikerült faragni a költségekből, de várják Tokió önkormányzatának jelentését, amely alapján tovább csökkentik a rendezésre fordítandó összeget.

„Azt tapasztalom, hogy egyre több ötlet és ajánlat érkezik a tokiói önkormányzattól, ami örömteli, hiszen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a valós költségeket és az Olimpiai Játékok megrendezésének előnyeit helyezi előtérbe. Ennek érdekében átadjuk tapasztalatainkat az előző játékokról és érvényesítjük az Agenda 2020-ban megfogalmazott reformokat is, efelől nincs kétségem” – mondta akkor a NOB elnöke.

A japán főváros kormányzója, Juriko Koike vezette munkacsoport elkészítette végső beszámolóját, melyből kiderül: a kajak-kenu és evezés versenyeinek otthont adó pálya kérdése a legfontosabb. A Tokió 2020 szervező bizottsága az 1964-es játékokon is használt pályát javasolja a tokiói öbölben, ám annak rekonstrukciója 660 millió dollárba kerülne. A kormányzó beszámolójában a várostól 400 kilométerre található Naganuma létesítményt említi, melynek megfelelő állapotba húzása épp fele annyiba kerülne.

Az újonnan épülő uszoda tervét elfogadta a NOB, valamint a röplabda helyszínének kérdését is megoldották. A koordinációs bizottság azonban arra kérte Tokiót, hogy a versenyhelyszínekre több javaslata legyen.