Jelmezes sportolók, bálozó olimpiai hagyományőrzők

Jelmezes sportolók, bálozó olimpiai hagyományőrzők

2017. 02. 09.
Megosztás


A Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület szombat este rendezte meg a már hagyományos farsangi bálját. A Tó vendéglőben még a 2024-es olimpiai pályázatot is jelmezben népszerűsítették.

Nem kevés egykori nagy sportoló is megjelent a Halmay-bálon, hiszen a 11-szeres válogatott Halmosi Zoltán és neje, Séfer Rozália, az ugyancsak egykori zöld-fehér kiválóság, Király Ferenc, valamint a Vitéz Lászlónak öltözött edző-kiválóság, Németh László, a Dobó SE trénere is bálozott, de nem hiányozhatott Dvorán Dusán, Magasfalu (itt született Halmay Zoltán – a szerk.) polgármestere és az általa vezetett delegáció sem.

Húsz éve tevékenykedik az olimpiai eszme szolgálatában a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület – hangsúlyozta a bált megnyitó beszédében Horváth Vilmos, az egyesület elnöke, aki visszatekintve elmondta: első alkalommal negyvenen sem voltak a Somogyi vendéglőben, ma viszont már 10 éve ugyanitt, a Tó vendéglőben százharmincnál is több vendég tisztelte meg a vidám rendezvényt.

A bálok arról szólnak, hogy eltemessük a telet, még együtt szórakozzunk, mulassunk – hangsúlyozta Horváth Vilmos, majd bejelentette a várva-várt fellépőket, melyek közül elsőként 2Beat szórakoztatta a nagyérdeműt.

Az est műsorán fellépett a ,,Fölszállott a páva” című tehetségkutató döntőjébe jutott, egy ország által megismert 8 éves dozmati néptáncos, Molnár Bence. Sőre Péter BMX flatland világbajnok, aki ezúttal karikával bemutatott fantasztikus műsorral varázsolta el a báli közönséget.

A hajnalig tartó tánchoz és a jó hangulathoz szükséges zenét a Tequila együttes szolgáltatta.

A Dobó SE egyik versenybírája pedig öltözetével és teljes megjelenésével a 2024-es hazai rendezésű olimpiát népszerűsítette. Amikor a magyar csapat zászlóvivője, dr. Grünwald János megérkezett, mindenki felállva tapsolt.

Akinek pedig szerencséje lett a tombolán, azt ünnepelhette, hogy elutazhat a krakkói pünkösdi hétvégére.

(Horváth Vilmos, fotók: frisss.hu)