Jó érzésekkel telve készül

Jó érzésekkel telve készül

2014. 03. 21.
Megosztás

Czeglédi Gábor irányításával, a szolnoki csapattal közösen a horvátországi Opuzenben edzőtáborozik a duisburgi világbajnokságon K-1 1000 méteren aranyérmet szerző Medveczky Erika, aki nagy reményekkel vág neki az idénynek.

Jól döntött Medveczky Erika, amikor úgy határozott, hogy a tavaszi felkészülési időszakot, a melegvizes tábort a szolnoki csapattal közösen a horvátországi Opuzenben tölti. A duisburgi világbajnokságon K-1 1000 méteren aranyérmes versenyző ugyanis nagyon inspiráló közegre lelt Bodonyi Dóra, Szilvásy Nóra, Szabó Petra, Sarudi Pál és a többiek társaságában.

„Nem gondoltam volna, hogy ilyen jó hangulatú táborban fogok részt venni. A vízen és a parton is jól szuperál a csapat, nagyon jól érzem magam” – kezdte élménybeszámolóját a versenyző, aki most először táborozik a Neretva-folyó mellékágában.

„A környék lélegzetelállítóan szép. Egy völgyben vagyunk, közel a tengerhez és a környékbeli hegyek adta lehetőséget ki is használjuk arra, hogy a szokásos kondi és a futás mellé egy kis hegyifutást is felvegyünk a programba. Bár a tábor elején még egy kissé szeszélyes volt az időjárás, esett az eső és fújt a szél is, most már folyamatosan süt a nap, húsz fok körüli a hőmérséklet, és ebben a jó időben nagyon jól esik a kajakozás. Cecének, vagyis Czeglédi Gábornak pedig elég vastagon fog a tolla és nem spórol a kilométerekkel” – folytatta a versenyző, aki hozzátette: a pihenésre, a regenerálódásra is jut idejük.

„A szabadidőnkben kirándulunk, a közeli narancsligetben kalandozunk, de többnyire alszom és olvasok. A harmadik hét közepén járunk és már az ötödik könyvemet olvasom” – mondta Medveczky Erika, aki a formájáról egyelőre nem akart beszélni.

„Fizikailag van még mit előre lépni és a kamera tanúsága szerint a technikámon is van még mit javítanom. De bizakodó vagyok, mert összességében tetszik, amit látok, és nagyon élvezem a kajakozást, ami jó érzéssel tölt el.”

(Forrás: kajakkenusport.hu, fotó: facebook)