Jónyer: kaotikus a helyzet a Magyar Asztalitenisz Szövetségben

Jónyer: kaotikus a helyzet a Magyar Asztalitenisz Szövetségben

2012. 10. 12.
Megosztás

Három-négy hónapja, Barsai Emese lemondása óta főtitkára sincs a szövetségnek.

Jónyer István szerint kaotikus helyzet uralkodik a Magyar Asztalitenisz Szövetségben (MOATSZ), ezért kellett összehívni jövő hét péntekre a szervezet rendkívüli közgyűlését.

A Klampár Tiborral párosban világbajnoki aranyérmes Jónyer arról beszélt csütörtökön az M1 Ma reggel című műsorában, hogy menedzser-alelnökként dolgozik a MOATSZ-ban, de belső problémák miatt nem tud eredményes munkát végezni.

A szövetségben uralkodó állapotra példaként említette, hogy három-négy hónapja, Barsai Emese lemondása óta nincs főtitkára a szervezetnek, hiába pályáztatták meg a posztot.

„A felügyelő bizottság elnöke hívta össze a rendkívüli közgyűlést, mivel sok dolgot kifogásolt a szövetség működésében" - mondta Jónyer, aki hozzátette, ő is aláírta a közgyűlés összehívását.

A Szécsényben még mindig játszó, illetve a sorozatban háromszor bajnok Celldömölk vezetőedzőjeként tevékenykedő Klampár az interjúban a gyenge trénerekben látta a sportág régmúlt eredményeihez képest tapasztalható hanyatlását, úgy vélte, megérett a cserére a szakvezetői garnitúra.

(Forrás: Ma reggel, MTI)