Joó Abigél: mesteri ezüstérem

Joó Abigél: mesteri ezüstérem

2013. 05. 27.
Megosztás

Először jutott döntőbe magyar judós a World Judo Masters történetében: Joó Abigél (jobbre kékben) ezüstérmet szerzett Tyumenyben.

A Nemzetközi Judoszövetség a tenisz világbajnokság mintájára hozta létre a World Judo Masters versenyét, a kiírás szerint ezen a tornán – a rendező ország súlycsoportonkénti egy indulója mellett (vagy azzal együtt) – a világranglista legjobb tizenhat judósa léphet tatamira.

A „mini világbajnokságra” Magyarországról két judós harcolta ki az indulás jogát, a világranglistán már harmadik helyen jegyzett Joó Abigél (78 kg, KSI SE) és a súlycsoportjában negyedik helyen álló Csernoviczki Éva (48, Ippon Judo Tatabánya) – utóbbi azonban nem indult Tyumenyben. Az újdonsült Európa-bajnok az utolsó edzések egyikén kisebb sérülést szenvedett, emiatt nem volt értelme az utazásnak – tudtuk meg Csernoviczki Csabától, a versenyző edzőjétől, édesapjától.

A visszalépések miatt a tartalékok közül indulhatott volna a nehézsúlyúak között tizenkilencedik Bor Barna, az Atomerőmű SE óriása azonban jelenleg a tanulmányaira összpontosít. Ugyancsak tartalékként indulhatott a ranglistán huszonötödikként jegyzett Karakas Hedvig (57, Honvéd-Kipex), akinek nem volt szerencséje a sorsolásnál, a 2010-es junior-világbajnok japán Jamamoto Anzut kellett volna legyőznie a legjobb nyolc közé jutásért.

Nos, a hosszú kihagyás után visszatért magyar judós (aki Jamamotóhoz hasonlóan nyert junior-világbajnoki címet, még 2009-ben) nagy küzdelemre késztette a tavalyi Ázsia-bajnokot, de végül – aranypontos küzdelemben – egyetlen intéssel alul maradt, így Toncs Péter tanítványa számára véget ért a tyumenyi torna.

Vasárnap Joó Abigél képviselte a színeinket Oroszországban. A kiemelésnek és a szerencsés sorsolásnak köszönhetően erőnyerőként, vagyis rögtön a legjobb nyolc között kezdhetett a KSI SE kétszeres Európa-bajnoka. Ott a japánok tavalyi Kano-kupa győztese, Szato Ruika várt rá. Róla nem voltak szép emlékeink, az idei párizsi Grand Slam-tornán ellene ért véget kurtán-furcsán az „intések meccse” – akkor a japán nyert.

Azóta sokat fordult a világ, az intéseket tekintve most már Joó Abigél volt a jobb, ha nem is könnyen, de sikerült továbblépni a legjobb négy közé. Az elődöntőben a francia Lucie Louette következett. Itt is volt miért törleszteni, hiszen a 78 kilogramm friss Európa-bajnoka a budapesti kontinensbajnokság elődöntőjében éppen a mi lányunkat győzte le – hazai közönség előtt. Ráadásul Louette már korábban is kétszer borsot tört Joó Abigél orra alá. Ezúttal kétség sem férhetett a győztes személyéhez, Pánczél Gábor tanítványa készülhetett a döntőre.

A fináléban a brazilok klasszisa, Mayra Aguiar következett. Olimpiai bronzérmes, világbajnoki ezüst- és bronzérmes, junior-világbajnok, ráadásul még Joó Abigélnél is egy évvel fiatalabb, vagyis csupán huszonegy esztendős. A következő olimpia egyik legnagyobb esélyese lehet.

A magyar mérleg egyelőre nem túl jó ellene, a 2010-es Hungária-kupán és a 2011-es világbajnokságon is Aguiar nyert Joó Abigél ellen, sajnos a sorozat Tyumenyben sem szakadt meg, egy kontratámadással a brazil judós szerzett vazari értékű előnyt, amit meg is tudott őrizni a meccs végéig.

Az ezüstérem mellé jár négyezer dollár, no és 420 világranglistapont (ez több, mint ami az Európa-bajnoki címért jár), ami valószínűsíti, hogy Joó Abigél még előrébb lép a rangsorban, várhatóan a második helyen várhatja a következő versenyt. Az elsőn a brazil Aguiar áll majd – mindez azért lehet érdekes, mert az augusztusi riói világbajnokságon jó lenne őt minél tovább elkerülni...

Az idei – sorozatban negyedik – World Judo Masters résztvevőinek száma egy híján kétszáz volt, negyvenegy ország tudott indulási jogot szerezni. A legeredményesebben a japán válogatott szerepelt, amely három arany-, két ezüst- és két bronzérmet gyűjtött. A sportág őshazájából érkezett csapat az éremtáblázat képzeletbeli dobogóján a remeklő mongolokat (2, 2, 1) és a brazilokat (1, 3, 2) előzte meg. A legsikeresebben Görögország és Koszovó teljesített: mindkét országnak egy-egy indulója volt, aki meg is nyerte súlycsoportjának küzdelmeit, Iliasz Iliadisz a 90, Majlina Kelmendi pedig az 52 kilogrammosok között lett aranyérmes.

A magyarok eredményei:

NŐK
57 KG. 1. forduló: Karakas Hedvig–Jamamoto Anzu (japán) aranyponttal, intéssel 0–1
78 KG. 1. forduló: Joó Abigél erőnyerő. Negyeddöntő: Joó Abigél–Szato Ruika (japán) intéssel 1–0. Elődöntő: Joó Abigél–Lucie Louette (francia) 7–0. Döntő: Joó Abigél–Mayra Aguiar (brazil) 0–7

Végeredmények:

57 KG (15 induló): 1. Sumiya Dorjsuren (mongol), 2. Automne Pavia (francia), 3. Telma Monteiro (portugál) és Corina Caprioriu (román),
5. Ketleyn Quadros (brazil)és Jamamoto Anzu (japán), 7. Tina Zeltner (osztrák) és Rafaela Silva (brazil),...KARAKAS HEDVIG (Honvéd-Kipex) helyezetlen

78 KG (12 induló): 1. Mayra Aguiar (brazil), 2. JOÓ ABIGÉL (KSI SE), 3. Dzsong Gjong Mi (dél-koreai) és Audrey Tcheumeo (francia),
5. Lucie Louette (francia) és Szato Ruika (japán), 7. Viktorija Turksz (ukrán) és Ana Velensek (szlovén)

(Forrás: judoinfo.hu)