Joó Abigél: nem olyan meglepő, hogy a dzsúdós sérülten is küzd

Joó Abigél: nem olyan meglepő, hogy a dzsúdós sérülten is küzd

2012. 12. 23.
Megosztás

Az MTVA különdíját kapta Joó Abigél a Sportcsillagok Gáláján.

A londoni olimpia egyik hőse, a versenyt sérült térddel is folytató – és a vigaszági meccset ipponnal nyerő -, végül az ötödik helyen végző dzsúdós, Joó Abigél a Ma reggel című műsorban elmondta, tökéletesen felépült a nyári sérüléséből, lelkileg is túltette magát, azóta már meg is nyerte az U23-as Európa-bajnokságot.

Az olimpiai ötödik hellyel egyébként nem elégedetlen, most arra készül, hogy legközelebb majd megmutatja.

Joó Abigél elmondta, az olimpián, amikor kiderült, hogy sérült a térde, Kovács Antal is próbált segíteni neki, magyarázta, milyen taktikát érdemes választani, és biztatta, hogy meg tudja csinálni, hiszen ő is tudott már szakadt szalaggal vagy levált porccal nyerni. „És mások is – tette hozzá Joó Abigél -, nem olyan meglepő az, hogy egy dzsúdós sérülten is kiáll.”

(Forrás: Ma reggel)