Joó és Sors Tamás előtt pályacsúcs az 5vös5-ön

Joó és Sors Tamás előtt pályacsúcs az 5vös5-ön

2013. 05. 10.
Megosztás

A versenydrukk mellett záporok is hoztak némi izgalmat az 5vös5 futóverseny indulói számára.

A lelkes sportemberek immáron 24. alkalommal futották le a szokásos, kis híján 5 kilométeres távot.
Az idei sztárvendég Joó Abigél (cselgáncsozó) és Sors Tamás (paralimpikon úszó) volt, ők ketten a verseny után készségesen állták a kérdések sorát, sőt az eredményhirdetésen is segédkeztek. Az ifjúságért felelős államtitkár, Simicskó István is jelen volt a rendezvényen, de ő végül a futáson nem vett részt.

Az évről évre hosszabb regisztrációs asztalnál a még fél 5-kor is kígyózó sorok lassan alig-alig/közepesen vagy annál inkább melegítő versenyzőkké alakultak. Az alapos bemelegítés opcionális volt, a közös zenés ráhangolódás lehetősége azonban most sem maradt el. A futócipősök tömege végül pár fontos sportos órára teljes szélességében uralma alá vonta a Lágymányosi Eötvös Napok alkalmából felhúzott koncertek és az „ereszd el a hajad!” buli helyszínét.

Óriási volt a hangulat, és óriási volt a létszám is! A szervezők fáradtságot nem tűrő munkabírásának, a jól sikerült kampánynak, na és persze a verseny 12. éve öregbített hírnevének köszönhetően 740 előnevezett, köztük 459 fiú és 281 lány, 15 egyetem/főiskola, 8 ELTE-s kar, gólya, BSc és MSc hallgató, doktorandusz, dolgozó és oktató regisztrált. A versenyt végül 553-an teljesítették. A minimanóktól kezdve a középiskolás tanulókon át a lelkes szeniorokig igen széles palettán mozgott majd minden korosztály.

Ráadásul ezúttal a legendás pályacsúcsot is sikerült űberelni! Az új, pénzjutalmat is kiérdemlő rekord 14 perc 26 másodperc Dani Áron (BKF) neve mellé írandó. E teljesítmény az abszolút férfi és a férfi budapesti hallgató kategóriában is aranyérmet ért. Második helyen Csere Gáspár (ELTE – 14:28), harmadikként Pelsőczy Attila (15:14) futott be.
Az abszolút női kategóriában Szederkényi-Takács Andrea 17:03 perces időeredménnyel zárta elsőként a versenyt. A dobogóra őt követően Kis Zsanett (17:24) és Ferenc Kata (ELTE – 18:02) állhatott.
A budapesti egyetemisták sorrendje részben eltért az abszolút eredményektől. Férfiaknál Dani Áron, Csere Gáspár és Vindics Balázs (ELTE – 15:32), nőknél Ferenc Kata, Koris Edina (Sote – 18:32) és Khell Róza (ELTE – 18:34) végeztek az élen.

A leg-leg kategóriákban is sor került nem egy trónfosztásra. A 5vös5 eddig zsinórban legnépesebb csapata, az ELTE-BEAC Polythlon Klub a második helyre szorult a dobogón a Legsportosabb cég/szervezet kategóriában. A BME Run ugyanis hatalmas egyenpólós csapatot mozgósított az eseményre. A legsportosabb kar a TTK, a legsportosabb tanszéknek pedig a Biokémia Tanszék bizonyult. A legjobban teljesítő család idén tavasszal a Vindics család (Vindics Balázs, Vindics Péter). Új volt a legek között a középiskolás korosztályt is mozgósító kategória, melyben a Kürt Alapítványi Gimnázium lett a befutó.