Joola Junior& Cadet Hungarian Open: Kilenc továbbjutó a nyitónapon

Joola Junior& Cadet Hungarian Open: Kilenc továbbjutó a nyitónapon

2013. 11. 07.
Megosztás

Szombathelyen rekordszámú indulóval megkezdődött a magyar nemzetközi utánpótlás-bajnokság, amely a besorolása szerint prémium kategóriás verseny. A hihetetlen érdeklődés indokolt, hiszen aki itt jól szerepel, nagy lépést tehet a jövő évi ifjúsági olimpia felé.

A prémium kategóriás versenyek kötelező feltétele a taraflex (sportpadló) borítás és a folyamatos, élő internetes közvetítés. A 8000 dollár összdíjazású eseményre csúcsnevezés érkezett, ami érthető is, hiszen idén Európában az egyetlen olyan kvalifikációs versenyt rendezik az Aréna Savariában, melynek eredményei kvalifikálhatnak a jövő évi nadzsingi ifjúsági olimpia pótselejtezőjére, Portugáliába, illetve remek ranglistapontok szerezhetők.

A végleges nevezési listán 46 ország (!) 356 sportolója szerepel, közülük 197 fiú, 159 leány, 164 ifjúsági és 192 serdülő.

Lajtai Kristóf sportági referens, aki hosszú évek óta áll a szövetség alkalmazásában, nem emlékszik arra, hogy valaha neveztek volna ennyien utánpótlás-bajnokágra Európában.

Miután a budapesti Ormai csarnok, a nemzetközi szövetség (ITTF) edzőközpontjaként együttműködik az osztrák Schlager akadémiával, így már napok óta hazánkban edzőtáboroznak azok a fiatalok, akiket az ITTF anyagilag támogat. Elsősorban olyan országok sportolóiról van szó, ahol nincs komoly múltja az asztalitenisznek. Így fordulhat elő, hogy a Szombathelyre érkeztek egyiptomi, jordániai, izraeli, kazah, laoszi sportolók.

Reggel a fiúk és a lányok egyes csoportküzdelmei nyitották a sorozatot. Böhm Gábor előbb kikapott a cseh Malektől, majd verte a luxemburgi Wambekét, végül vereséget szenvedett a szerb Popovicstól, így nem jutott a főtáblára. Honlapunknak szomorúan nyilatkozott:

– Edzésen minden megy, jól fogadom az adogatásokat, de kiélezett helyzetben nem jönnek be az ütéseim. A cseh Malek játékát ismertem, de ma játszottam vele először. Kétszer is vezettem ellene, de biztosabban játszott, mint én. A luxemburgi ellen próbáltam szerva után letámadni, be is jött. Végül a szerb ellen az első szettet nyertem, de a másodikban 10-4-ről kikaptam, és itt megfordult a meccs. Két vereséggel nem lehet továbbjutni., tehát az egyes elment, de párosban Kovács Gáborral mindent megteszünk a sikerért.

Később kiderült, hogy párosban sem sikerült a továbbjutás a két Gábornak.

Sabján Gergely két győzelemmel és egy vereséggel lépett tovább:

– A laoszit simán vertem, az egyiptomi ellen már szorosabb volt a meccs, a végén az ukrántól kikaptam. Jó volt a fonákja, remekül szervált, de volt esélyem. 1-1-es állásnál 6-1-re vezettem, ott kellett volna megfogni. Semmi gond, fő hogy a továbbjutás sikerült – mondta honlapunknak.

Timafalvi Gergő előbb kikapott angol vetélytársától, majd verte a spanyol Palaciost, ám a német Scheja elbúcsúztatta őt.

– A fogadással és a szervával volt gondom a német ellen. A poénok már mentek, de a nálam két fejjel magasabb fiú akkorákat pörgetett, hogy majdnem beszakadt a szoftja. Nem jutottam táblára, marad a páros Freisinberger Kristóffal.

Gergő és Kristóf párosban az első körben kiesett.

Bruckner Máté előbb kikapott a fehérorosz Jarasenkától, majd döntő szett 9-re verte a szlovén Szfiligojt. Majoros Bence legyőzte egyiptomi és szingapúri ellenfelét is. Kramarics Gergő verte szerb, ír vetélytársát, de kikapott a fehérorosz Samruktól. Kovács Gábor szlovén és finn asztaliteniszezőt vert, és kikapott a szingapúri Limtől. Mindannyian főtáblára kerültek. Szarka és Freisinberger viszont háromszor kikapott és búcsúzott.

A 64 közé jutásért Bruckner Máté 4-0-ra verte az ukrán Totkalót, Majoros 4-1-re nyert a lengyel Kotowski ellen, Sabján 4-2-re verte az ugyancsak lengyel Badowskit, tehát a 64 közé jutottak. Kovács 4-0-ra kikapott a francia Seyfriedtől, míg Kramarics a szintén francia Rigaulttól szenvedett 4-1 arányú vereséget, így kiestek.

Egyesben Szudi Ádám – akinek fotója az esemény plakátjain és az akkreditációs kártyákon is szerepel –, Ecseki Nándor és Szita Márton kiemeltként a 64 közé került. Párosban csak a Sabján, Szudi kettős jutott a 16 közé.

Párosban a 64 közé jutásért:
Eriksson, Piotrowski (svéd, lengyel) – Timafalvi, Freisinberger 3-1, Bressan, Darcia (olasz, belga) -Kramarics, Szarka 3-0, Perez, Soria (spanyol) – Böhm, Kovács 3-1. A 32 közé jutásért: Ecseki, Majoros – Cano, Vedriel (spanyol) 3-1, Bruckner, Szita-Smid, Sukics (holland, szerb) 3-0, Sabján, Szudi-Mabey, Morais (brit) 3-0. A 16 közé jutásért: Bruckner, Szita – Nielsen, Rasmussen (dán) 1-3, Sabján, Szudi – Marinkovics, Perman (szerb) 3-1, Ecseki, Majoros – Rigault, Seyfried (francia) 1-3. A Sabján, Szudi páros jutott tovább.

A szervezéssel akadnak még nehézségek. A magyar sportolókat Szombathelytől tíz kilométerre, kollégiumban szállásolták el. Szobáikban első éjjel nem volt fűtés, így 10-12 fokban aludtak. A szervezők ígérete szerint ma estére megoldják problémát, és ez a mai mérkőzések jelentősebb csúszásaira is vonatkozik.

Líly Yip az amerikaiak szövetségi kapitánya nem érzékelt semmit a problémákból:

- A szervezés hibátlan, ahogy látom remek játékosok jöttek el, ami nem is csoda, hiszen mindenki Nandzsingba igyekszik. Egy versenyzőt hoztam, ő főtáblás, így mindennel meg vagyok elégedve – nyilatkozta honlapunknak

A lányok mérlege egyesben:
Nagypál Csilla 3 győzelem/0 vereség, Imre Leila 2/1, Petőcz Orsolya 2/1, Számely Anna 0/3 vereség, Nagy Réka 0/3, Fuderer Dalma 1/2, Sullai Nikolett 0/3, Szabó Dalma 0/3, Takács Lili 1/2, Zs. Szabó Kira 0/3, Határ Sára 1/2, , Fehér Zsófia 1/2.

A szolnoki Nagypál Csilla és a kecskeméti Imre Leila jutott főtáblára, ahol Leila 4-0-ra kikapott az orosz Serbatyiktól és kiesett, míg Csilla a fehérorosz Bogdanovát legyőzve bejutott a legjobb 32 közé.

A leány párosok közül Imre Leila és Nagypál Csilla harcolta ki a 16 közé kerülést, miután 3-1-es győzelmet aratott a Degraef, Hackemack belga kettős ellen.

Csütörtökön tehát egyesben hat fiú folytathatja a 64, egy leány a 32, továbbá egy fiú és egy leány párosunk a 16 között.

Az esemény élő Internetes közvetítése itt követhető.

(Forrás:Szegő Tibor)