Jövő bajnokai: Egerben mindenki világbajnok akar lenni

Jövő bajnokai: Egerben mindenki világbajnok akar lenni

2014. 01. 05.
Megosztás

Második alkalommal sereglettek egybe a Jövő Bajnokai úszóprogram kiválasztottjai a havi rendes felmérőre: a hónap első szombatján esedékes megmérettetésre ismét a hét régió egy-egy városában került sor – a kiemelt eseményt ezúttal Egerben tartották. A 2017-es junior vb helyi reménységeinek nagy örömére Cseh László is velük tartott a medencében.
Az impozáns Bitskey-uszodában természetesen ott voltak a város és a Magyar Úszó Szövetség vezetői is: az észak-magyarországi régió fiataljait Habis László, Eger polgármestere köszöntötte először.

„Alpolgármesterként annak idején volt egy csodálatos főnököm, Ringelhann György: a város vezetői közül nagyjából mi ketten hittünk abban, hogy Egerben megépülhet ez a csodálatos uszoda – mondta a gyerekeknek Habis László. – Tudtuk, ez az alapvető feltétele annak, hogy Egerben ismét felemelkedhessen az úszó és vízilabda-sport. Ha valamelyik sportra büszke lehet ez a város, az ez a két sportág, és nagyon bízunk abban, hogy – többek között a ti eredményeiteknek köszönhetően is – az egri úszósport ismét a régi hírnevéhez méltóan teljesít a jövőben.”

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke ezután feltette a kérdést a sárgatrikós ifjoncoknak, hogy „ki akar világbajnok lenni?” Persze, mindenki magasba lökte a pracliját – úgyhogy az elnök rögtön át is adta a szót Cseh Lászlónak, hogy meséljen az odáig vezető útról.

„Először is, nagyon sokat és nagyon kitartóan kell edzeni, sosem szabad lankadni, mindig mindent bele kell adni. Aztán amikor jönnek a versenyek, ott is mindig a legjobbat kell nyújtani. Nem baj, ha néha nem sikerül nyerni. Akkor is csinálni kell, csinálni, csinálni, csinálni, menni tovább” – mondta a világbajnok, olimpiai ezüstérmes, többszörös Európa-bajnok úszó, akit természetesen hatalmasra kerekedett szemmel hallgattak a 10-11 éves palánták. Utóbbiak közül a legjobbak ott lehetnek a 2017-es junior világbajnokságon Budapesten, és persze az arra érdemesek a 2021-es felnőtt világbajnokságon is a magyar csapat tagjaivá válhatnak. Ezt megerősítette Kiss László szövetségi kapitány is, aki egykoron Egerben kezdte úszópályafutását, akárcsak Riskó Géza, az MTVA sportfőszerkesztője, aki a jeles alkalomból szintén meglátogatta egykori kedves városát (megjegyzendő, hogy Gyárfás Tamás főiskolás évei alatt az egri vízilabda-csapatot erősítette).

Ezután Törös Károly utánpótlás-kapitány – egykoron szintén az egri színek képviselője –, valamint a régiót irányító Kovács Ottó vezetésével elindult a felmérő: a bemelegítést követően az immár szokásosnak mondott program zajlott, azaz először 200 vegyesen úsztak időre a kiválasztottak, majd 50 méteren, a maguk által választott úszásnemben mutatták meg magukat. (És ugyanezt csinálták végig a másik hat régióban is ugyanezen a napon, ugyanebben az időben.)

Eközben Habis László a MÚSZ TV kamerája előtt arról beszélt, hogy egyértelműen beigazolódott a városvezetés törekvése, mellyel egyesítette az egri úszóklubokat. „Ez az eredményesség szempontjából igen fontos lépés volt, és nagyon bízunk abban, hogy a nem is olyan távoli jövőben ez már kézzel fogható módon is megmutatkozik. Az önkormányzat Rázsi Botond alpolgármester úr révén közvetlen rálátással is bír a helyi úszósportra, azaz mondhatom, jó úton járunk.” A polgármester hozzátette, a létesítményhelyzet javítása is a városi prioritások között szerepel: a csodálatos fedett uszoda mellett már engedélyezett terveik vannak a régi Bárány-uszoda rekonstrukciójára, és a thermál-fürdő ötvenes medencéje is fontos terepe az úszásoktatásnak és edzéseknek.

Később, az uszoda különtermében tartott rövid fogadáson Habis László megköszönte, hogy az új esztendőt Egerben kezdte a Magyar Úszó Szövetség vezérkara, és méltatta a sportágfejlesztési programot, amelynek előkészítése és szervezettsége garancia lehet arra, hogy az úszás minden eddiginél népszerűbbé és eredményesebbé váljon. Gyárfás Tamás kijelentette, Eger a múltban a sportág egyik igazi fellegvára volt, és most – látva az önkormányzat és a klub vezetőinek eltökéltségét – elérkezett az idő arra, hogy ismét a legjobbak közé kerüljön országos viszonylatban.

Ezen túlmenően még szóba került, hogy Gyárfás Tamás és Kemény Dénes MVLSZ-elnök között elvi megállapodás született arról, hogy a vízilabdázóknál is érvényesíteni fogják azt az elvet, mely szerint a legfiatalabbakat először képzett edzők tanítsák meg tökéletesen úszni, és a „labdás változat” iránt érdeklődőket csak ezután viszik el a pólósok; ennek azonban helyben kell elsősorban érvényt szerezni a közeljövőben.

Eközben a kötelező felmérést dicséretesen teljesítő gyerekhad nagy örömére Cseh László is szerelést öltött, és együtt úszott az ifjakkal – ennél jobb motivációt aligha kaphattak az előttük álló időszakra.

(Forrás: Csurka Gergely, MUSZ)