Jövő vasárnap rajtol Nagy László nemzetközi tábora

Jövő vasárnap rajtol Nagy László nemzetközi tábora

2013. 06. 19.
Megosztás

Június utolsó vasárnapján kezdődik és július 6-ig tart Nagy László nemzetközi kézilabdás tábora.

Amint az olimpiai negyedik helyezett válogatott és az MKB Veszprém világklasszis átlövője az MTI-nek elmondta: a rendezvénynek az elmúlt évekkel ellentétben idén nem Spanyolország, hanem a veszprémi Stadion Sportcsarnok és a Vetési Albert Gimnázium csarnoka ad otthont. A tábor a 8-17 éves korosztálynak nyújt sportolási és kikapcsolódási lehetőséget.

Hozzátette: az egyhetes rendezvényen a szervezők neves külföldi és magyar edzők jelenlétével biztosítják a gyerekek edzésének szakmai felügyeletét. A szervezők sztárjátékosok látogatásával kívánják színesíteni a tábor mindennapjait, emellett számtalan izgalmas programmal is készülnek. Minden további információ itt található meg.

„Nagyon hosszú volt az idény, hiszen a tavalyi londoni olimpia előtt már egy hónappal megkezdtük a felkészülést, és azóta csak néhány nap pihenőnk volt. Ráadásul most még egy fogműtéten is átestem. A gyerekek táborát nagyon várom, élmény velük foglalkozni” – mondta az MTI-nek Nagy László.

(Forrás: NSO)