Judós élménybeszámoló a Mátyásban

Judós élménybeszámoló a Mátyásban

2013. 02. 04.
Megosztás

Az idén is folytatódik a tavaly decemberben útjára indított Olimpikonok Csepelen elnevezésű programsorozat.

Ezúttal a londoni ötkarikás játékok ezüstérmese Ungvári Miklós, és az olimpián hősies küzdelmet bemutató Joó Abigél látogatott el a Mátyás király Általános Iskolába.
A két világhírű judóst izgatottan várták január 29-én az intézmény tornatermébe összesereglett diákok és tanárok, akiknek nem kellett csalódniuk, mert a két szimpatikus sportember hangulatos, a humort sem nélkülöző élménybeszámolót tartott a hallgatóság legnagyobb örömére.
Ungvári Miklós szokásos közvetlenségével mesélt gyerekkoráról, az iskolai évekről, és természetesen a sport szeretetéről, a judóval való megismerkedéstől napjainkig. A már nyolcszoros Európa-bajnok Joó Abigél pedig beszélt a 2012-es nyári olimpián átélt megpróbáltatásairól, ahol sérülése ellenére heroikus küzdelmet folytatott ellenfeleivel, és egyetlen pillanatra sem adta fel álmai megvalósítását, s ahol végül az előkelő ötödik helyen végzett.

A teremben helyet foglalók első kézből értesültek róla, hogy Ungvári Miklós szülővárosában, Cegléden folytatja további pályafutását, s a tavaly a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett sportoló a rövidebb távú célok mellett már a 2016-os riói olimpiára is gondol néha, ahol nagy vágya, hogy testvérével, a szintén cselgáncsozó Ungvári Attilával együtt szerepelhessen a nemzeti csapatban.

A Junior Prima díjas Joó Abigél is mesélt rövidebb és hosszabb távú elképzeléseiről, és mindenkit megnyugtatott, hogy teljesen felépült térdsérüléséből, amit jól mutat, hogy a tavaly novemberi prágai U23-as Európa-bajnokságon már meg is védte bajnoki címét. A kitűnő hangulatú beszélgetés végén több diák is kérdéseket tett fel a válogatott judósoknak, amelyekből többek közt az is kiderült, hogy Ungvári Miklósnak hogyan lett „karfiolfüle”, vagy, hogy Abigél – lány létére – miért éppen a judót választotta.

A két sportoló felhívta a figyelmet az április 25-től 28-ig Budapesten, a Papp László Sportarénában rendezendő Európa-bajnokságra, ahol mindketten küzdőtérre lépnek majd, s ahová a tervek szerint a gyerekek ingyen mehetnek be a hazai szövetség által szervezett akció révén.

A program záróakkordjaként a csepeli önkormányzat képviselői kisebb ajándékkal kedveskedtek a vendégeknek, akik a diákok legnagyobb örömére autogram osztással is kedveskedtek az aláírásokért sorba állóknak, és Ungvári Miklós olimpiai ezüstjét is többeknek sikerült megörökítenie.

(Forrás: judoinfo.hu)