Július 29-én újra Tarján Kupa

Július 29-én újra Tarján Kupa

2012. 07. 17.
Megosztás

Az Amatőr Kupa idei tizenegyedik fordulójaként ismét Salgótarjánba várják a hazai országúti kerékpáros mezőnyt július 29-én, vasárnap.

Az immáron hetedik alkalommal megrendezendő Tarján Kupa a megszokott, 26,7 kilométer hosszú, Salgótarján – Mátraszele – Kazár – Salgótarján körön zajlik majd.

A Salgótarjáni HKE rendezvényén újfent a nógrádi megyeszékhely városközpontja lesz a centrum, a felnőtt férfiaknak és nőknek három, míg az utánpótlás-korosztályoknak és a senior kategóriáknak egy kört kell megtenni a fenti nyomvonalon. Szintén az egy körös futamra várják a szervezők azokat a vállalkozó szellemű hobbi kerékpárosokat is, akik úgy döntenek, kipróbálják magukat a Tarján Kupa pályáján.

Az eseménnyel kapcsolatban túlzás nélkül kijelenthető, hogy aszfaltminőségben a magyar versenyek átlagától jobb minőségű nyomvonalon zajlik majd, az előző évek időeredményei alapján a győztesnek 40 km/h átlagsebességet kell produkálnia. A szervezők az eddigiekben megszokott rendezési színvonalat szeretnék biztosítani a résztvevők számára, így az idei évben is mintegy 100 rendező segíti a verseny sikeres lebonyolítását a rendező egyesület, a rendőrség és a polgárőrség, valamint a kísérő motorosok részéről. A gyors és pontos eredményhirdetés érdekében idén is az eddigiekben hiba nélkül működő elektronikus rendszert élvezhetik a résztvevők, a dobogósok pedig a megszokott ajándékcsomagokkal gazdagodnak majd. A felfrissülésről az eseményen az EthicSport és a Haas gondoskodik, a VII. Tarján Kupa legfőbb támogatója – az előző évekhez hasonlóan – ezúttal is Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata.

A versenyre kedvezményes előnevezési lehetőséget is biztosítanak a szervezők, melyet július 25-ig lehet kihasználni az érdeklődőknek. A verseny kísérőeseményeként a Samsung „Smart Sport a Gyermekekért” kampánya is Salgótarjánba is érkezik, ahol az egészséges, sportolással teli életmódra hívják majd fel a figyelmet és egyben játékra is invitálják majd a résztvevőket. Részletes információk a rendező egyesület honlapján, a www.salgotarjanihke.hu oldalon érhetőek el.

(Forrás: Kéri István)