Június 22-én kellemes víz várja a Balatonban úszókat

Június 22-én kellemes víz várja a Balatonban úszókat

2013. 06. 14.
Megosztás

Nagy menetelés vár a magyar úszókra – Kiss László szövetségi kapitány a sanghaji VB-mérleg túlszárnyalására számít Barcelonában

Kabalának számíthat a hazai úszó válogatott számára, hogy az idei „vizes” világbajnokságot Barcelonában rendezik meg, ahol 21 esztendeje (ez meg egy „nyerő szám”…) a magyar úszósport történetének aranybetűs fejezete íródott Egerszegi Krisztina olimpiai mesterhármasának és Darnyi Tamás duplázásának köszönhetően. Kiss László szövetségi kapitány az „olimpiai városban” 17-18 tagú csapat szerepeltetését tervezi, amelynek legjobbjaira a két évvel ezelőtti sanghaji világbajnokság mérlegének túlteljesítése vár. Akkor egy aranyérmet és négy bronzot sikerült összegyűjteni, így a mércét most nem az egek magasságába állította, legalább is Gyurta Dániel, Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna, Cseh László és a hazai elit többi nagyságának mai tudását és a világranglistán elfoglalt pozícióját figyelembe véve.

A barcelonai VB csapatot a június 26-án kezdődő és 29-én záruló országos bajnokság után hirdeti ki a szövetségi kapitány, aki már a debreceni elővizsgát is különleges eseménynek tartja.

„Közvetlenül a bajnoki versenyek előtt, június 22-én kerül sor Balatonfüreden a férfi és a női nyílt vízi Európa Kupa küzdelmeire, amelynek leendő magyar szereplői közül néhányan – mint például Risztov Éva, Gyurta Gergely és Papp Márk - ezt követően utaznak majd Debrecenbe, a négy nappal később kezdődő országos bajnokságra. Erre a nem mindennapi duplázásra való tekintettel nyilvánvaló, hogy a mindkét versengésben érdekelt úszóink országos bajnoki szereplését ezúttal nem tekinthetem „teljes értékűnek”, de ennek a szokatlan helyzetnek a kialakulásával már régóta számolok” – hangsúlyozta a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó Kiss László.

Az Európa Kupa küzdelmei idén, az eddigi gyakorlattal szakítva a Magyar Úszó Szövetség égisze alatt zajlanak majd a jól ismert balatonfüredi vizeken, és ezzel kapcsolatban a szövetségi kapitánynak az a véleménye, hogy a nyílt vízi úszás most végre a helyére került. Kiss Lászlót egyébként az egész magyar válogatott elkíséri majd a Balaton partjára, hogy annak tagjai közvetlen közelből szurkolhassanak az olimpiai bajnok Risztovnak, a „kis Gyurtának”, Olasz Annának, a két éve VB-bronzérmet nyert Gercsák Csabának, Papp Márknak és a többieknek.

Az Európa Kupával, illetve az ugyancsak június 22-i Magyar Úszás Napjának rendezvényeivel, így a várhatóan nagy tömegeket felvonultató nyílt vízi úszófesztivállal kapcsolatos az a jó hír, hogy az illetékes szakemberek egybehangzó véleménye szerint ezen a napon a Balaton vízhőfoka a 24 fokot is meghaladhatja majd, azaz teljes mértékben megfelel az előírásoknak.

„A világbajnokság versenyprogramjának felépítése eltér az olimpiai menetrendtől, és ebből következően most csak a 4X200 méteres női gyorsváltónak és a 4X100-as férfi vegyes váltónak lehetnek esélyei a jó szereplésre – folytatta Kiss László.
- A FINA „A” és „B” szintjeinek teljesítése nem okozott gondot azoknak, akikre építeni szándékoztam, az egyedüli sajnálatos esemény az, hogy a két súlyos sérülést is elszenvedett Kozma Dominik még csak lábadozik, így a bajnokságról, és a világbajnokságról is lemondani kényszerül. Amint befejeződnek a versenyek Debrecenben, elkezdődnek az utolsó felkészülési táborok, amelyeknek Hódmezővásárhely, Balatonfűzfő, Debrecen és Eger ad otthont.”

A július 19-én rajtoló és augusztus 4-ig tartó barcelonai „vizes” VB nyitónapján dönt a Nemzetközi Úszó Szövetség, a FINA arról, hogy melyik nemzet készülhet fel a 2021. évi világbajnokság megrendezésére.

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy tagja lehetek a magyar pályázatot bemutató küldöttségnek, és a büszkeségemet csak fokozza, hogy ebben a „csapatban” ott lesz Orbán Viktor miniszterelnök úr, valamint Kósa Lajos úr, Debrecen polgármestere, akinek a városában már több sikeres sportági csúcstalálkozót rendeztek meg” – mondta befejezésül Kiss László szövetségi kapitány.

(Forrás: Telekom Sporthír Szolgálat – Szalay Péter )