Kadet vb: Arany, ezüst és bronz, további két olimpiai kvóta

Kadet vb: Arany, ezüst és bronz, további két olimpiai kvóta

2014. 04. 05.
Megosztás

Csodálatos napot zárt a magyar vívás. Férfi párbajtőrben Esztergályos Patrik (a képen balra) kadet világbajnok lett, női párbajtőrben Nagy Kinga ezüstérmet nyert, míg Tóth Gergely harmadik helyen végzett. Ezzel az eredménnyel a fiú és leány párbajtőr mezőnyben is lesz magyar induló a nanjingi Ifjúsági Olimpián.

Még az előző este krónikájához tartozik, hogy a késői órákban megérkezett a junior küldöttség is Csampa Zsolt elnök vezetésével.

Így aztán népes magyar szurkolótábor figyelhette a kadetek második döntős versenynapját, amikoris a párbajtőrözők 32-es direkt kieséses táblájával folytatódott a plovdivi világbajnokság.

Reggel a hölgyek kezdtek, és a sorsolást látva titkon bíztunk a nyolc közé jutásban. Ladányi Nelli és Nagy Kinga ugyanis egy ágra került, és az ellenfeleket látva akár a magyar nyolcaddöntő is összejöhetett volna. És nem is sokon múlt. Nelli ugyanis hátrányból egyenlítve jött föl amerikai ellenfelével szemben, és a hosszabbítás döntött. Nem a mi javunkra.

Nagy Kingában maradt tehát minden reményünk, hogy jól szerepeljen a fegyvernem. A Diósgyőr versenyzője pedig nagyszerűen vívott, élete eddigi legnagyobb sikerét érte el - legalábbis a páston. De nézzük sorjában, mi is történt. Előbb a hongkongi Ho következett a 32 között. Öt nullnál feljött az ázsiai, de a hajrá nekünk sikerült jobban, jöhetett a nyolcaddöntő.

Ahol a kollegalitás is jelentős szerephez jutott, elvégre a Ladányit legyőző amerikai Vierheller volt az ellenfél. Kinga kísértetiesen kopírozta előző asszóját. A vége szinte pontosan ugyanúgy alakult mint Ho ellenében, a hajrában a magyar hölgy győzött ezúttal is 15:12-re. Ezzel pedig a nyolc közé jutott, ahol a francia Depanian ellenében a világbajnoki érem és a nancsingi ifjúsági olimpiai repülőjegy volt a tét.

De Kingát ez csöppet sem bizonytalanította el. Sőt, talán addigi legjobbját nyújtotta ezen a napon. A két magas lány csatája érdekesen alakult. Kinga egyetlen lépést nem tett előre, a pást utolsó méterein, néha centiméterein várta a francia akcióit, illetve bombázott közbe az utolsó, többnyire a legjobb pillanatban. A harmadik harmadban már 7:3-ra is elhúzott, de megnyugodni “természetesen” nem tudtunk. Depanian 7:6-ra zárkózott, és akarva akaratlanul beugrott az előző napi három, jelentős előnyről elvesztett asszó. Kingának szerencsére nem. 9:7 után mindössze két másodperc maradt az órán, majd az együttes találat után csak egy. Ekkor már csak egy hátrafelé “home run”-t kellett csinálni ahhoz, hogy leteljen az idő! Kinga ebben az asszóban ennél nehezebb feladatokat is tökéletesen megoldott, így jöhetett az érthető közös öröm, a végig remekül “coaching”-oló Plásztán Attila válogatott edzővel… Ezzel pedig óriási sikert ért el, bejutott a délután négyes döntőbe, ahol “elnöki ellenfél”, az amerikai Nixon várt rá.

Előtte még következtek a fiúk. Akik úgy gondolták, hogy kutya kötelességük megmutatni, hogy ki a legény a gáton! Hát megmutatták, méghozzá alaposan. Az első körben Tóth Gergely és Esztergályos Patrik a fegyvernem körülményeihez képest biztosan győzött, Siklósi Gergely viszont nagy bravúrt vitt véghez. 3:8-as hátrányról fordított ugyanis az olasz Vismarával szemben. Következett az újabb kör, már a legjobb nyolc közé kerülésért. És az egyébként is sokra hivatott gárda továbbra is remekelt, egyik fiú múlta felül a másikat.

Tóth és Siklósi egyaránt ázsiai ellenfelének pillanatnyi esélyt sem adott. Azonos keresztnév, azonos kontinensről érkező ellenfél, azonos eredmény. Kétszer 15:8, nagyjából döntő fölény. Patriknak nehezebb feladata volt, elvégre azzal az olasz Timóval találkozott, aki a jeruzsálemi Eb-n a hosszabbításban legyőzte. Most fordult a kocka. Patrik végig vezetett, és ugyan a végén némi izgalmat hozott a hajrá, de fordulatot nem. Ez pedig azt jelentette, hogy háromból három magyar jutott a nyolc közé. Hogy ez mekkora szakmai siker, azt mi sem bizonyítja jobban, semminthogy más nemzetnek a duplázás sem sikerült!

Evés közben jön meg az étvágy, és mi falánkok vagyunk, a negyeddöntő előtt már további terveket, vagy inkább vágyakat fogalmaztunk meg, elvégre a három fiú külön ágra került… És ha időrendi sorrendben haladunk, akkor minden nagyszerűen indult a folytatásban is. Esztergályos Patrik, a Tata párbajtőrözője elegánsan, technikásan, és ami talán még ennél is fontosabb, rendkívül eredményesen vívott. Újabb olasz riválisa, Abate gyakorlatilag kiütéses vereséget szenvedett. Patrik 9:2-re (!) és 14:7-re is vezetett, a kozmetikázással pedig nem foglalkoztunk, pláne akkor, amikor 14:10 után Partali Csaba tanítványa beszúrta az érmet - és természetesen ifjúsági olimpiai részvételt érő - tust.
A szomszéd páston eközben Tóth Gege vívott nagy csatát az orosz Limarevvel. Nagy különbség sosem volt a felek között, de végig a pécsi tehetség vezetett, és előnyét meg is tudta őrizni! Danka Sándor pécsi tanítványa ezzel szintén elődöntőbe jutott, és nem csoda, ha a fegyvernemi válogatott edző, a tapolcai Eitner Kinga ugyancsak elégedetten konstatálta a történteket.

Még akkor is, ha magyar házidöntővé nem sikerült alakítani a világbajnokságot. Siklósi Geri ellen ugyanis az amerikai Yoo gyorsan elhúzott, és ez nekünk nem volt jó. És másodszor már nem sikerült a nagy hátrányból fordítania a tapolcai fiatalembernek, aki ezzel a hetedik helyen zárt. Ugyanakkor az is eldőlt, hogy biztosan vívhat magyar az aranyéremért, mivel Gege és Patrik egy ágra került.


De előtte egy számunkra sokkal izgalmasabb asszó következett. Nagy Kinga és az amerikai Nixon között. Az első három perc egy perc alatt ért véget. A felek nem erőltették a tusadást, így passzív lett a vége. Az újabb szünet kezdetekor 4:3-ra Nixon vezetett, majd az utolsó harmadban tovább növelte az előnyét, méghozzá 7:4-re. De aggódni megint csak mi, kívülállók kezdtünk, Kinga egy csöppet sem. 11:9 lett ide, és maradt 4 másodperc. Aztán egy újabb magyar tus, 12:9, és már csak a Nagy Kinga által szabadalmaztatott “hátra home run” maradt hátra a befejező másodpercre. Ezzel pedig az is eldőlt, hogy mindkét szombati világbajnoki döntőben küzdhet magyar az aranyéremért!

Jöhettek az aranycsaták, először Godó Gábor "Golyó" tanítványa, nagy Kinga következett az olasz De Marchi ellenében. Öt:háromra még mi vezettünk, utána viszont végig a rendkívül kellemetlen stílusú, ugyanakkor technikás itáliai irányított. Legalábbis 14:11-ig. Ekkor a magyar két szép egylámpás tussal zárkózott, és néhány másodperccel a vége előtt egyetlen találat volt a hátrány. Ekkor viszont együttes találat következett, ami De marchinak világbajnoki címet ért, Kingának pedig egy csodálatosan csillogó meglepetés ezüstöt!



Következett Esztergályos Patrik az amerikai Yooval szemben. Azt tudtuk, hogy Yoo nagyon jó. Nem csak azért, mert Siklósi Gerit 15:8-ra verte - bár azért is. Hanem, mert a csoportkörben hat asszóban nyolc tust kapott, majd a direkt kieséses táblán a legszorsabb csörtéje 15:10 volt. És úgy tűnt, a döntő sem lesz szorosabb. Az első három perc után 5:0-ra vezetett Yoo. Aztán a szünetben a tatai kolléga, Plásztán Attila leült a pást szélére Patrik mellé, és egy percen át lelkesítette - természetesen a szakmai tanácsok mellett. Az 5:0 után a 8:3 még nem kecsegtetett sok reménnyel. Viszont eztán négy tust adott zsinórban a tatai tehetség, és az újabb egyperces szünet már 8:7-nél kezdődött. A hajrá pedig nem mindennapi izgalmakat hozott. Patrik egyszer, 11:10-nél a vezetést is átvette, azonban utána újra az amerikai pillanatai következtek, 14:13-nál "meccslabdához" jutott. Csakhogy Patrik egyenlíteni tudott, és jöhetett a hirtelen halál.

Aztán meg az ünneplés! A rendkívül szimpatikus fiatalember ugyanis - fogalmam sincs, hogy miként, és elnézést is érte de beszúrta a győztes tust! Fantasztikus, csodálatos, nehéz megfelelő jelzőket taláni. Miként a válogatott mai teljesítményére is! Egy arany-, egy ezüst- és egy bornzérem, ennél aztán tényleg nemigen van feljebb...

Párhuzamosan a kimagasló eredményeket hozó párbajtőrversenyekkel megkezdődött a kadet világbajnokság utolsó két számának, a női kard- és a férfi tőrversenynek a selejtezője. Magyar szempontból felemás eredményekkel - méghozzá a szó szoros értelmében. A hat magyar indulóból ugyanis három folytathatja vasárnap a viadalt a legjobb 32 között. Női kardban a korosztályos Európa-bajnok Záhonyi Petra és Papp Borbála, míg férfi tőrben Mészáros Tamás.



Nagy Kinga,
kadet világbajnoki ezüstérmes:
“Minden egyes győzelmemnek nagyon örültem a direkt kieséses szakaszban. Fantasztikus ez az egész, nem is nagyon tudok mit mondani… Persze, van egy kicsi hiányérzetem, mivel 15:14-re kaptam ki egy világbajnoki döntőben, de azért olyan nagyon nem kesergek… A selejtezők során igazából nem is izgultam, aztán amikor jöttek a tizenötös asszók, a bevonulás, a sok szurkoló, akkor viszont annál jobban. Kijött a lépés, sikerült végrehajtanom a megbeszélt taktikát, talán a francia elleni negyeddöntőben volt a legnehezebb dolgom. Szeretném külön megköszönni a sok segítséget mesteremnek Godó Gábornak, Patócs Bélának, a családomnak és a masszőrömnek.”

Esztergályos Patrik, kadet férfi párbajtőr világbajnok: “Elképesztő, fantasztikus érzés! A nap első asszójában az orosz ellenfelem előnyben volt, de váltottam, és sikerült fordítanom. Aztán jött két olasz, akikkel szemben az volt a taktika, hogy minden szituációban szúrjak, és ne is tegyem át a lábam a túlsó térfélre. Ez bejött. A négyes döntő előtti hisszabb szünetben nem is gondoltam a vívásra, a világbajnokságra. A családom, a barátaim jártak a fejemben, tényleg nem éreztem, hogy nyomasztana a tét. Persze, az utolsó asszót megelőzően átfutott az agyamon, hogy lesz-e még egyszer ilyen lehetőségem az életben, de igyekeztem nem foglalkozni vele. Amikor az első helyért a második három percben elkezdtem felzárkózni, akkor egyszer csak megéreztem, hogy nyerhetek. Igaz, amikor összejött, akkor ezt fel sem tudtam fogni, és azt hiszem, most is kell még egy-két nap, mire átérzem, mi történt valójában. Szeretném megköszönni Partali Csabának, Plásztán Attilának, szüleimnek, családomnak és az osztálytársaimnak a segitségét. Nagyon boldog vagyok!”

Kadet női párbajtőr egyéni világbajnokság, 115 induló.
A legjobb 32 között: Ladányi-Vierheller (amerikai) 14:15, Nagy-Ho (hongkongi) 15:12.
Nyolcaddöntő: Nagy-Vierheller (amerikai) 15:12.
Negyeddöntő: Nagy-Depanian (francia) 10:8.
Elődöntő: Nagy-Nixon (amerikai) 12:9.
Döntő: Nagy-De Marchi (olasz) 14:15.
Végeredmény: 1. De Marchi (olasz), 2. Nagy Kinga, 3. Nixon (amerikai) és Linde (svéd), …17. Ladányi Nelli, …54. Balog Alexandra.

Kadet férfi párbajtőr egyéni világbajnokság, 143 induló.
A legjobb 32 között: Siklósi-Vismara (olasz) 15:13, Esztergályos-Brujev (orosz) 15:10, Tóth-Cipar (szlovák) 15:12.
Nyolcaddöntő: Siklósi-Kim (koreai) 15:8, Tóth-Csien (hongkongi) 15:8, Esztergályos-Timo (olasz) 15:12.
Negyeddöntő: Esztergályos-Abate (olasz) 15:10, Tóth-Limarev (orosz) 15:12, Siklósi-Yoo (amerikai) 8:15.
Elődöntő: Esztergályos-Tóth 15:10.
Döntő: Esztergályos-Yoo (amerikai) 15.14.
Végeredmény: 1. Esztergályos Patrik, 2. Yoo (amerikai), 3. Tóth Gergely és French (kanadai), …7. Siklósi Gergely.

Kadet férfi tőr egyéni világbajnokság, 120 induló.
A csoportmérkőzéseken: Mészáros Tamás 2 győzelem/3 vereség, Frűhauf Benjámin 2/3, Bellovicz Gábor 1/4.
A legjobb 64 közé jutásért: Frűhauf-Zidi (tunéziai) 10:15, Mészáros-Bodó (romániai) 15:13, Bellovicz-Charreu (portigál) 10:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Mészáros- Mindelöf (svéd) 15:7.
Vasárnap a 32 között: Mészáros-De Bazelaire (lengyel).

Kadet női kard egyéni világbajnokság, 82 induló.
A csoportmérkőzéseken: Záhonyi Petra 5 győzelem/1 vereség, Kelecsényi Mirabella 2/3, Papp Borbála 2/4.
A legjobb 32 közé jutásért: Záhonyi-Turnbull (brit) 15:6, Papp-Dragan (román) 15:11, Kelecsényi-Goudoura (görög) 10:15.
Vasárnap a legjobb 32 között: Záhonyi-Gladdish (brit), Papp-Crovari (olasz).

(Forrás: hunfencing.hu)