Kadet vb: Helyezések férfi tőrben, ötödik hely női kardban

Kadet vb: Helyezések férfi tőrben, ötödik hely női kardban

2013. 04. 10.
Megosztás

Két szép helyezés Insperger Sámuel (6.) és Dósa Dániel (7.) révén kadet férfi tőrben, százszázalékos mérleg a junior férfi kard világbajnokság selejtezőjében. Ez a kedd első felének magyar mérlege Porecben.

A poreci kadet világbajnokság utolsó versenynapján, kedd reggel nyolckor abban a reményben érkeztünk a Zatika csarnokba, hogy sokáig maradunk… Férfi tőrben ugyanis kettő, női kardban pedig három magyar jutott a 32-es táblára, tehát már csak a nagy számok törvénye alapján is reménykedhettünk az éremben – a vívó tudásról nem is beszélve. Márpedig a napi program este nyolc körül ér véget, úgyhogy bíztunk a 12 órás műszakban.

A kezdettel nem volt gond. Mármint nem a nyolctól tízig tartó ráhangolódással és melegítéssel –
igaz, azzal sem volt probléma… Hanem a férfi tőrözők első körével. Insperger Sámuel a dán „Hegyet”, azaz Berget győzte le. (A magyarosítás azért is kijár, mert a dánnak Tóth Ferenc az edzője.) Samu „ellen-Mohamedként tetszelgett” – mi szerint az volt a taktikája, hogy addig vár, amíg a Hegy megy Mohamedhez. Hagyta a dánt jönni, és védésből biztosan szúrta a tusokat. Az Eb-bronzérmes Dósa Dani ugyanakkor a vérnyomást már a korai órákban felpezsdítette, lévén az esélytelennek tartott angol Birch 7:1-re, majd 14:11-re vezetett ellene úgy, hogy egyszer sem volt a magyarnál az előny. De ha már mondásokkal bíbelődtünk az előbb, akkor ehelyütt jöhet a párbajtőrözők klasszikusa, mely szerint vívásban egyszer kell vezetni, a legvégén. Nos, Dani az utolsó tust beszúrta, így jöhetett neki is a nyolcaddöntő.

A következő kör még jobban alakult. Pontosabban annál jobban nem alakulhatott, hogy újra nyert a két magyar, csakhogy ez a két siker már a legjobb 8 közé jutást jelentette – ami, ugye, ebben a fegyvernemben hatalmas siker. Insperger a szingapúri Limet verte 15:12-re. Sokáig dicsértük Samu ágát, 11:11-nél azonban kételyünk támadt, jó-e nekünk annyira az ázsiai. Végül jó lett, az MTK tőrözője, Bakodi Róbert tanítványa negyeddöntős lett. Aztán követte őt a Törekvés vívója, Beliczay Sándor neveltje. Dósa Dani a németek budapesti kadet Európa-bajnokát kapta, és nagyszerű tusokkal, poreci legjobb formáját hozva győzte le 15:11-Weinert.

És reméltük, hogy még mindig nincs vége. Meg hát evés közben, és az ehhez hasonló bölcseletek. Csakhogy a vívás a legkevésbé sem szól az étkezésről. Eleve esélyesebbnek látszottak a riválisok, már csak azért is, mert az olasz Ingargiola tábla egyes, a japán Saito tábla kettesként jutott tovább a csoportból. Igazából csöppnyi esélyünk sem volt, mindkét asszóban sima vereséget szenvedtünk. Így Insperger Sámuel a hatodik, Dósa Dániel a hetedik helyen zárt. Ami, ismét tegyük hozzá: kifejezetten szép sikernek számít férfi tőrben.

Érsek Zsolt, a fegyvernem vezetője a következőként értékelte a látottakat:
„Samunak óriási eredmény ez a hatodik hely, és Dósa Dani is remek kadet szezont zárt a budapesti Eb-bronz után a vb-negyeddöntővel. Úgyhogy elégedett vagyok, de nem teljesen. Daninak nagy peche volt, hogy a legerősebb vívóval került össze az éremért, Samu pedig a végére fejben elfáradt. Vereség után persze kicsit csalódott az ember, de még egyszer mondom: értékes a két helyezés, elégedett vagyok.”

Az utolsó szám a kadet világbajnokságon a női kardozók versenye volt. Az évközi eredmények után azt túlzás lenne állítani, hogy joggal bíztunk az éremben, mondjunk, halványan reménykedtünk benne. Elsősorban Drajkó Lili (a képen fent) okán, aki eddig a legjobb eredményeket produkálta a magyarok közül, másrészt tábla egyesként jutott el a 32 közé. Ennek megfelelően ő kezdte a délutánt – magabiztos győzelemmel, jó vívással. És mivel egy negyedbe került a három magyar, ezért felsejlett a honi háziverseny lehetősége a későbbiekben. Az álmodozások kora aztán hamar lejárt. Kelecsényi Mira kikapott hongkongi ellenfelétől, Léna nővére pedig túlzottan komolyan vette a testvéri útmutatást – szoros csörtében bár, de ő is vereséget szenvedett ellenfelétől.
Maradt egy, csak egy leányként Drajkó Lili. Szepesi László tanítványa orosz ellenfelet kapott a nyolcaddöntőben
És, ugye évtizedek óta tudjuk, hogy az orosz-magyar kardcsata az mindig hihetetlen küzdelmeket hoz.

Hát most nem hozott. Olyannyira, hogy Drajkónak 14:2-nél feltehetőleg megesett a szíve a derék Stadnichukon, két tust is bemondott egymás után, majd bevitte a tizenötödiket.
Jöhetett a negyeddöntő a nemes bosszú és az éremszerzés jegyében. Az ellenfél ugyanis a Mirát legyőző hongkongi Chang volt, a tét pedig az érem! Egyik sem sikerült, sajnos. Lili 9:8-ra még vezetett, de utána nem is rövid-, inkább hosszú zárlat következett. A hongkongi hét, azaz hetes tust adott zsinórban, és ezzel ő jutott a négy közé, míg Drajkó Lili az ötödik helyen végzett! Lehet, a verseny előtt ezt örömmel elfogadtuk volna, de így – és annak tükrében, hogy mexikói vívó lett volna az ellenfél az elődöntőben… - egy egész kicsit fájlalható az elszalasztott lehetőség. Persze, legyünk reálisak, az ötödik hely is szép.

Ezzel eldőlt, egy aranyéremmel (Schmél Viktória) áll a verseny egyharmadánál a magyar küldöttség, a korosztály emellett egy ötödik (Drajkó), egy hatodik (Insperger) és egy hetedik helyezést szerzett.

Kedden megkezdődött a juniorok világbajnoksága. Két csarnokban selejteztek a férfi kardozók és és a női tőrözök.

A férfi kardozóknál a csoportmérkőzések az esélyesek között számon tartott Szatmári Andrásnak kissé tán dadogtak, azért különösebb gond nélkül vették a fiúk az akadályt. A folytatás sem volt egyszerű, Csaba Márton Bence és Bancsics Máté is alaposan megszenvedett a 32-be jutásért, de az akarásnak nem nyögés, hanem nyerés lett a vége, így szerdán mindhárman folytathatják a vb-t.

A női tőrözők is levívták selejtezőjüket. Szalai Szonja és Hajdú Melinda bejutott a legjobb 32 közé, Gólya Fruzsina viszont kiesett.

Szerdától következik a juniorok hat egyéni és hat csapatversenye.

Eredmények.

Kadet férfi tőr világbajnokság.
A 32 között: Insperger-Berg (dán) 15:8, Dósa-Birch (brit) 15:14.
Nyolcaddöntő: Insperger-Lim (szingapúri) 15:12, Dósa-Weiner (német) 15:11.
Negyeddöntő: Insperger-Saito (japán) 2:15, Dósa-Ingargiola (olasz) 7:15.
Végeredmény, világbajnok: INGARGIOLA Francesco (Olaszország), 2.CIUTI Tommaso (Olaszország), 3.BAKIROV Marat (Oroszország) és SAITO Toshiya (Japán),...6.INSPERGER Sámuel, 7.DÓSA Dániel,...82. BALOGH Boldizsár

Kadet női kard világbajnokság.
A 32 között: Drajkó-Betegon (spanyol) 15:6, Kelecsényi M.-Chang (hongkongi) 11:15, Kelecsényi L.-Seo (koreai) 13:15.
Nyolcaddöntő: Drajkó-Stadnichuk (orosz) 15:4.
Negyeddöntő: Drajkó-Chang (hongkongi) 9:15.
Végeredmény, vb: CHANG Karen Ngai Hing (Hong-Kong), 2.GOUDOURA Theodora (Görögország), 3.INFANTE Vanessa (Mexikó) és KINDLER Ann-Sophie (Németország), 5.DRAJKÓ Lili,...24.KELECSÉNYI Mirabella, 25.KELECSÉNYI Léna

Junior kard világbajnokság, 108 induló.
Csoportmérkőzések: Szatmári András 4 győzelem/2 vereség, Csaba Márton Bence 4/1, Bancsics Máté 4/2.
A 32 közé jutásért: Szatmári-Romero (venezuelai) 15:8, Csaba-Senegas (francia) 15:14, Bancsics-Boukas (görög) 15:13.
A 32 között: Szatmári-Akula (fehérorosz), Csaba-Affede (olasz), Bancsics-Curatoli (olasz).

Junior női tőr világbajnokság, 91 induló.
Csoportmérkőzések: Szalai Szonja 5 győzelem/1 vereség, Hajdú Melinda 4/2, Gólya Fruzsina 4/2.
A 32 közé jutásért: Szalai-Dajcic (horvát) 15:4, Hajdú-Gil Pinero (venezuelai) 15:6, Gólya-Calugareanu (román) 8:15.
A 32 között: Szalai-Si (kínai), Hajdú-Mancini (olasz).

(Forrás: hunfencing.hu)