Kadet vb: Százszázalékos hölgymérleg a nyitányon

Kadet vb: Százszázalékos hölgymérleg a nyitányon

2014. 04. 04.
Megosztás

Mindhárom kadet női tőrözőnk bejutott a legjobb 32 közé a plovdivi korosztályos világbajnokság első napján. Ugyanez kadet férfi kardban egyedül Darkó Botondnak sikerült. Pénteken már e két versenyszámban érmeket osztanak, és kezdenek a párbajtőrözők is.

A világbajnokság egyben a nanjingi olimpia kvalifikációs versenye is. Itt lehet kiharcolni a részvétel jogát. Ehhez a legjobb négy európai vívó között kell lenni, és máris megvan a repülőjegy az olimpiára.

A kadet női tőrözők csoportmérkőzésein rögtön az első párban szólították pástra a Törekvés két tehetségét, Pásztor Flórát és Kálmán Esztert. Mindketten amerikai ellenféllel kerültek szembe, Flóra ráadásul az előző évi vb ezüstérmesével, Massialas-szal. (A tavalyi győztest Schmél Viktóriának hívják)

Aztán a debütálás, mit tagadjuk, csapnivalóan sikerült. Mindkét páston 5:1 - nem ide. Így az első, “történelmi” magyar győzelem megszerzése ezen a vb-n Kondricz Katának jutott - neki sem volt könnyű dolga a német Eberttel szemben… -, és ez megadta a jelet a többieknek is. Akiket ettől kezdve alig lehetett megszúrni!

Kálmán Eszti például egészen különlegeset alkotott. Mind az öt asszóját 5:1-re nyerte.
Lassan négy évtizedes vívómúlt után is bátran kijelenthetem, ilyet még nemigen pipáltunk… De Flóra is átlendült a kezdeti bizonytalanságon, és szép győzelmeket aratott, míg Kata egy apró megingást leszámítva szintén stabilan teljesített. A lányok az egység jeleként egyaránt egy vereséggel zártak, ami azt jelentette, hogy egyetlen további asszót kellett teljesíteniük ahhoz, hogy ne egynapos legyen számukra a kadet világbajnokság - elvégre a legjobb 32 mezőnye folytathatja pénteken a versenyt.

A folytatás előtt azonban a férfi kardozók léptek pástra, és bizony, az egy egészen más történet. Sokkal szomorúbb. Az már a jeruzsálemi kontinensviadalon is látszott, hogy komoly gondok vannak e szakág utánpótlásával - legalábbis ebben a korosztályban feltétlenül. Nem is ezekkel a srácokkal van igazán a bibi - rendes fiúk, de tényleg. A nagy baj az, hogy a legjobb magyar férfi kadet kardozók ennyit tudnak…
Valami, valahol nagyon kisiklott, és sürgősen tenni kell azért, hogy visszataláljunk a helyes vágányra. Mindez plovdivi konkrétumokkal alátámasztva: legjobban Darkó Botond szerepelt a csoportjában, négy győzelme volt úgy, hogy 5:1-re kikapott egy egyiptomitól. Mészáros Balázs két asszót nyert, egy bolgárt és egy hongkongit vert meg. Dobó István pedig egyetlen meccsen aratott sikert egy kolumbiaival szemben. További négy asszójában hat tust adott, kikapott többek között egy szingapúri kardforgatótól, és valami hihetetlen szerencsén, egyetlen tuson múlott, hogy nem esett ki a csoportkörben. Ja, ő nyerte jelentős fölénnyel a magyarországi kadet ranglistát… Hát itt tartunk, ezek a tények, nem is irigyeltük Varga József válogatott edzőt.

Kora délután megint a hölgyek következtek, és mindhárman sokat ígérően jó vívással, mindenféle erőéködés nélkül jutottak a legjobb 32 közé. Csak azt az egyet sajnáltuk egy picit, hogy itt szakadt félbe a versenynap, remélhetőleg pénteken sem alakul majd másként a hölgyek formája. Mindenesetre a lányok kedvesek, mosolygósak, Kiss Tibor válogatott edző vigyázza minden percüket, jó dolog sülhet ki ebből pénteken, de nem akarom elkiabálni…

Férfi kardban a fentebb vázolt előzmények után kifejezetten örülni lehetett annak is, hogy a 64-be mindhárom magyar bekerült - ráadsául Dobó Pisti formájára az első direkt kieséses asszóban rá sem lehetett ismerni. “Köszönhetően” azonban a csoportmérkőzéseknek, a következő körben már kemény riválisok vártak a mieinkre. Aminek pedig az lett a vége, hogy Darkó Botond szép győzelme mellett két egyértelmű vereség következett, így Dobó és Mészáros számára véget ért a világbajnokság. Botond pedig a 32 között holnap délben az egyes számmal rangsorolt olasz Dreossival mérkőzik… Hát itt tartunk, egyetlen magyar férfi kardozó a 32 között, további túlzott remények nélkül, de ennek okán fentebb már keseregtem, nem kezdem elölről.

Összességében tehát felemás nappal nyitottunk, de a lényegi része természetesen pénteken kezdődik a világbajnokságnak. Kadet női tőrben és férfi kardban érmeket osztanak, míg női és férfi párbajtőrben a selejtezőket rendezik.

A pénteki kadet párbajtőr csoportmérkőzések magyar indulói:

Fiúk: Esztergályos Patrik (Tata), Siklósi Gergely (Balaton), Tóth Gergely (Balaton)
Lányok: Balog Alexandra (Debrecen), Ladányi Nelli (Szolnok), Nagy Kinga (Diósgyőr)

A nap eseményeit on-line itt nyomon követhetik.

Eredmények.
Kadet női tőr egyéni világbajnokság, 88 induló.
A csoportmérkőzéseken: Kálmán Eszter 5 győzelem/1 vereség, Pásztor Flóra 5/1, Kondricz Kata 4/1.
A legjobb 32 közé jutásárt: Kálmán-Campbell (brit) 15:9, Pásztor-Pistoia (brazil) 15:4, Kondricz-Chaldaiou (görög) 15:2.
Pénteken a 16 közé jutásért: Pásztor-Boldor (román), Kalmár-Spanger-Ries (dán), Kondricz-Martyanova (orosz).

Kadet férfi kard egyéni világbajnokság, 104 induló.
A csoportmérkőzéseken: Darkó Botond 4 győzelem/2 vereség, Mészáros Balázs 2/3, Dobó István 1/4.
A 64 közé jutásért: Dobó-Paul (német) 15:5, Mészáros-Almutairi (szaúd-arábiai) 15:10.
A 32 közé jutásért: Darkó-Dzwoniarski (lengyel) 15:10, Dobó-Cavaliere (olasz) 9:15, Mészáros-Shengelia (grúz) 11:15.
Pénteken a 16 közé jutásért: Darkó-Dreossi (olasz).

A pénteki program (helyi diő szerint):

leány tőr 32-es tábla 09:00
fiú kard 32-es tábla 13:00

döntők: 18:30 -19:00 és 19:00 - 19:20

leány párbajtőr csoport mérkőzések 10:00
fiú párbajtőr csoport mérközések 14:00

(Forrás: hunfencing.hu/MOB)